Egy seattle-i sofőrt köröz a rendőrség, miután szándékosan elgázolt két gyalogost egy háztömbnyire egymástól, miközben hallani, ahogy az autóban ülők nevetve arra biztatták: üsd el a pi***t!
A helyi rendőrség által közzétett biztonsági felvételeken látszik, hogy egy jármű látszólag azért vált irányt, hogy közvetlenül elüssön egy utcán átkelő nőt november 26-án hajnali 1:50-kor.
A térfigyelő kamera felvételen látszik, hogy azonnal többen is az elütött nő segítségére sietnek, majd megáll egy autós, az anyósülésre teszi a sérültet és vélhetően egy kórház felé hajt vele.
Egy másik gázolás alig egy sarokkal arrébb történt, ekkor a gyalogost hátulról ütötte el a sofőr, esélyt sem hagyva számára a menekülésre. Csak egy hangos puffanás hallatszik, majd az elütött áldozat átrepül a motorháztető felett.
„Üsd el a pi***t, üsd el a pi***t!”
– hallatszik a felvételen, ami közben látszólag jót nevetnek az autó utasai.
A rendőrség birtokába került két mobiltelefonnal rögzített felvétel is, amelyet a közösségi médiára töltöttek fel. Ezeket az elkövető autójában rögzítette az egyik utas, és éppen egybeesnek a térfigyelő kamera felvételeivel, így egészen biztosan ők az eset elkövetői, azonban a rendőrség egyelőre nem bukkant a nyomukra.
Jelenleg egyik elütött gyalogos személyazonossága sem ismert, a rendőrség a környékbeli kórházakat vizsgálja át, hátha megtalálják az áldozatokat, akiknek állapotáról így még nincs információ.
A rendőrség most videóban kéri az esetleges szemtanúk segítségét, hogy az elkövetők nyomára bukkanhassanak.
Forrás: New York Post