Aktuális

Szelvényeket elő, kihúzták az ötös lottó nyerőszámait

Szinte lehetetlen, a férfival kétszer is megtörtént egy év különbséggel

| Szerző: hirado.hu
Egy amerikai férfi kétszer is megütötte a főnyereményt egy év különbséggel.

Egyszer megnyerni a fődíjat egy sorsjeggyel valóban óriási szerencse, de ezt megismételni a rá következő évben, már kész csoda. A brooklyni Wayne Murray ráadásul ugyanabból az üzletből szerezte be a második nyerő szelvényét is, ahonnan az elsőt, egy ilyen véletlen pedig már-már lehetetlennek mondható.

A férfi tavaly augusztusban a Black Titanium nevű sorsjeggyel nyert 10 millió dollárt, azaz 3,5 milliárd forintot, és persze azóta is kitartóan vásárolta a szelvényeket, kedden pedig újra felragyogott a csillaga:

Újabb 10 millió dollárt (3,5 milliárd forintot) nyert a 200X – The Cash nevű kaparós sorsjeggyel.

Amerikában a nyereményeket több évre leosztva fizetik ki, azonban egy összegben is kikérhető a nyeremény, ilyenkor azonban komoly levonások árán juthat a nyertes a pénzéhez – írja a People magazin.

Murray azonban ennek ellenére mindkét esetben az azonnali kifizetés választotta, így kétszer 6 122 400 dollár, vagyis 2,1 milliárd forint ütötte a markát.

Forrás: People magazin

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még