Aktuális

Busszal ütközött egy személyautó az autópályán, egy ember súlyosan megsérült

Csák János: Nekünk, magyaroknak régi hagyományunk van a Nobel-díjakban

Olyan év, amikor egy nemzetnek két Nobel-díjasa van a legritkább dolog, igaz, nekünk, magyaroknak régi hagyományunk van a Nobel-díjakban – jelentette ki Csák János kulturális és innovációs miniszter vasárnap a svédországi magyar nagykövet rezidenciáján az M1 csatornának adott interjújában.

Felidézte, hogy az első magyar Nobel-díjat Lénárd Fülöp kapta nemsokkal a rangos kitüntetés alapítását követően 1905-ben.

Kapcsolódó tartalom

Az, hogy két magyar tudós megkapta a Nobel-díjat azt mutatja, hogy természettudományokban a Nobel-bizottság figyeli a nagy eredményeket – húzta alá Csák János. Mint mondta, Krausz Ferenc fizikus eredménye tényleg áttörés volt, amiből aztán lehet élettudományokban, anyagtudományokban, műszaki tudományokban további felfedezéseket tenni és további hasznosítást elérni. Hangsúlyozta, ugyanez vonatkozik Karikó Katalinra, aki az egész életét az mRNS kutatásának szentelte és amikor jött a koronavírus-járvány, akkor mindenki felismerte, hogy az, amit korábban akár még finanszírozásban, kutatásban is nehéz volt elfogadtatni, az működik.

Csák János úgy fogalmazott, hogy a jövőben mindkét kutatásra óriási, további kutatások épülhetnek az emberiség javára.

A miniszter a két magyar tudósról azt mondta, hogy a nagy embereket az jellemzi, hogy akárhonnan indultak, akárhová érkeztek, megtartják az önmagukkal szembeni és a többiekkel szembeni szerénységüket, alázatukat. Egyben figyelmébe ajánlotta különösen a fiataloknak és a lányoknak, hogy olvassák el Karikó Katalin életrajzi kötetét. Beszélt arról is, hogy további közös jellemzőjük, hogy azon gondolkodnak, hogyan lehetne alkalmazni felfedezéseiket.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelte, hogy a magyar kormány Krausz Ferenc magyarországi kutatásaira 75 milliárd forintos programot indít 2030-ig, Karikó Katalin esetében pedig tárgyalások folynak programjáról a szegedi biológiai intézetben.

Szót ejtett arról is, hogy nagyon nagy jelentősége van, hogy az idén a tudomány került előtérbe. Mint fogalmazott, olyan jellemvonások, tulajdonságok kellenek a tudományhoz, mint a kíváncsiság, a képzelőtehetség, a kitartás, a kudarcot követő talpra állás és a csapatmunka. Hangsúlyozta, hogy ezek jellemzik az üzletembereket, a családapákat és családanyákat, sőt a politikusokat is.

Az, hogy a tudományok területén értünk el eredményt az minősíti a magyar iskolarendszert, hiszen mindkét kitüntetett Magyarországon végezte el az egyetemet” – jelentette ki Csák János. Ezzel összefüggésben pedig azt hangsúlyozta, hogy a magyar kormány elkötelezett a közoktatás támogatása mellett. Mint mondta, ezért növelték meg az egyetemek finanszírozását két és félszeresére, a kutatóintézetek finanszírozását kétszeresére, valamint befektetéseket hajtottak végre a középiskolás és általános iskolás rendszerbe is, pontosan azért, hogy a tehetségek ne vesszenek el.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még