Aktuális

Szétesett a jegyértékesítés előtt az MLSZ oldala, új időpontot adott meg a szövetség

Kiszelly Zoltán: A vajdasági magyarok megerősíthetik szavazatukkal a jó magyar–szerb kapcsolatokat

A december 17-i előre hozott szerbiai választásokon a vajdasági magyarok szavazatukkal megerősíthetik azt a szövetséget, amely Szerbia és Magyarország között az elmúlt években kialakul – mondta a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója az M1-en pénteken.

Kiszelly Zoltán emlékeztetett arra, hogy a magyar–szerb kapcsolatok korábban konfliktusosak voltak, de megjelentek olyan politikai szándékok – magyar és szerb részről egyaránt –, amelyek révén sikerült ezen túllépni. Hozzátette: minél erősebb a magyar érdekképviselet, annál jobban erősítheti a jó viszonyt.

A szakértő szerint a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) esélye van arra, hogy ismét a mérleg nyelve legyen, mivel Aleksandar Vucic elnök Szerb Haladó Pártja nem fogja elérni az abszolút többséget a törvényhozásban. Ezért is fontos, hogy a vajdasági magyarok minél többen elmenjenek szavazni

– tette hozzá.

Kiszelly Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a két ország közötti kapcsolat nem magától értetődő. Azt mondta: a magyar kormány támogatja a vajdasági magyarokat, szerb részről pedig van erre fogadókészség, és ez csak akkor folytatódhat, ha a vajdasági magyarság ezt szavazatokkal megerősíti.

Kapcsolódó tartalom

A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának is vendége volt,

ott arról beszélt, hogy a szerbiai választások egyik legfontosabb témája az ország EU-csatlakozása, amelyet a Vajdasági Magyar Szövetség és magyar kormány is támogat.

Hozzátette, a másik fontos kérdés a migrációs válság kezelése, ebben kulcsszerepet játszana, ha Szerbiát felvennék az EU-ba, mivel akkor a védvonal délebbre tolódna, és nem a magyar–szerb határon lenne.

Kapcsolódó tartalom

Kiszelly Zoltán megemlítette a vajdasági gazdaságfejlesztési programot is, amely szerinte annál jobban működik, minél jobb a magyar–szerb kapcsolat, illetve minél erősebb a magyar képviselet a Vajdaságban és Belgrádban.

Az M1 műsorában Újvidékről kapcsolták Vicsek Annamáriát, a Vajdasági Magyar Szövetség egyik alelnökét, oktatási államtitkárt, aki a magyar nyelvű oktatás fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a szerb kormánynál sikerült elérni, hogy öt gyermektől indulhat már magyar osztály az iskolákban.

Az államtitkár értékelése szerint az elmúlt években jó mechanizmus alakult ki minden szinten annak érdekében, hogy anyanyelvükön tanulhassanak a magyar fiatalok, és legyenek magyar tankönyvek. Jelezte, hogy Szerbiában az óvodától kezdve van magyar nyelvű nevelés-oktatás, a felsőoktatásban pedig vannak olyan szakok, ahol magyar nyelven folyik az oktatás.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még