Baleset

Gázolt a vonat Győrnél, késések várhatók

Brüsszelt kritizálták a vajdasági magyarok – Szerbia uniós csatlakozása is kiemelt téma a most zajló választási kampányban

Méltánytalannak tartja a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) alelnöke, hogy Brüsszel nem ismeri el az ország erőfeszítéseit, amelyet az uniós tagság érdekében tett. Kovács Elvira az M1 műsorában kiemelte: a VMSZ a megalakulása óta Európa-barát. Szerbia egyébként több mint tíz éve kapta meg a tagjelölti státuszt, de érdemi továbblépés azóta sem történt. Ez a téma is kiemelt szerepet kap a most zajló választási kampányban Szerbiában, ahol jövő vasárnap, előre hozott választásokat tartanak.

„Általában szólamokkal mindig azt mondják, hogy a Nyugat-Balkán is fontos és gondolunk rá, számítunk rá az elkövetkező időszakban, viszont Szerbia, illetve a többi nyugat-balkáni tagállam sincs valami jó helyzetben, ugyanis az elmúlt két évben nem történt újabb fejezetnyitás, azaz most már az új módszertan szerint klaszternyitás. Tehát még a jókedvet sem mutatták föl, hogy akkor igenis, módosítottuk az alkotmányt, illetve összhangba hoztuk a törvényeinket. Itt a szerbiai képviselőház rengeteget tett ezen a téren” – mondta Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke.

Kiemelt kép: Kovács Elvira (Forrás: M1)

Ajánljuk még