A testület szerdai brüsszeli közleménye szerint az EU4Health uniós egészségügyi program keretéből Magyarország mellett Bulgária, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, a nem EU-tag Moldova, Lengyelország, Románia és Szlovákia egészségügyi rendszerét támogatják majd a szóban forgó célra.
Az Európai Bizottság, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által támogatott program 24 hónapig fog működni.
Célja a nemzeti egészségügyi rendszerek azon képességének erősítése, hogy megbirkózzanak az ukrajnai háború elől menekülők ellátásával, beleértve a védőoltásokhoz való hozzáférését is.
A kezdeményezés prioritásai közé tartozik az Ukrajnából menekülni kényszerült egészségügyi dolgozók integrációja a fogadó országok egészségügyi munkaerőpiacába. Emellett létre kívánja hozni az Ukrajnából származó egészségügyi dolgozók hálózatát, hogy lehetővé tegye a menekültek számára nyújtható speciális egészségügyi segítségnyújtást – közölték.
Az uniós bizottsági közlemény Sztella Kiriakídisz egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős uniós biztost idézte, aki azt mondta:
miközben Oroszország háborúja folytatódik Ukrajnában, az országból csaknem 5 millió menekültet regisztráltak ideiglenes védelemre az EU-ban.
Ez a jogállás ingyenes orvosi segítséget és ellátást biztosít számukra.
A bizottsági tag szavai szerint a finanszírozás biztosítja, hogy az EU-tagállamok és az Ukrajnához legközelebb fekvő országok egészségügyi rendszerei képesek legyenek megadni a szükséges segítséget a rászorulóknak.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: hirado.hu/Besenyei Gergely)