Baleset

Lezuhant egy hídról az autóbusz, negyvenöten meghaltak

Putyin bejelentést tett politikai céljairól

Oroszország fokozni fogja aktivitását a világpolitikában – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn a Kremlben, 21 új külföldi nagykövet megbízólevél-átadásán.

„Arra számítunk, hogy a velünk való kapcsolatban minden nemzetközi partnerünk betartja az egyenlőség és az érdekek kölcsönös figyelembe vételének elvét. Bárki bármit is szeretne, a világ ügyeiben való aktivitásunk csak növekedni fog” – mondta Putyin, hozzátéve: Moszkvának nincsenek ellenséges szándékai senkivel szemben.

Rámutatott: 2024-ben Oroszországnak lesz az első soros elnöke a kibővített BRICS-tömörülésnek, amely következő csúcstalálkozóját októberben Kazanyban tartja.

Mint mondta, Moszkva segíteni fogja a csoport új tagjait a harmonikus beilleszkedésben, hozzá kíván járulni a BRICS szerepének növeléséhez a globális napirenden szereplő sürgető kérdések kezelésében, valamint erőfeszítéseket kíván tenni a belső átfogó stratégiai partnerség megerősítésére, a gazdasági, pénzügyi és más területeken való együttműködés fejlesztésére.

Kapcsolódó tartalom

Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjaként továbbra is hozzá fog járulni a kiélezett regionális és globális problémák megoldásához, az egyenlő és oszthatatlan biztonságot garantáló megközelítések védelméhez és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok tisztességes rendszerének kialakításához, „amely mentes a tisztességtelen versenytől, az egyoldalú szankcióktól és a politikai indíttatású korlátozásoktól” – mondta.

„Oroszország kész szoros partnerségi együttműködést kialakítani minden olyan országgal, amely kölcsönösséggel válaszol”

– közölte Putyin.

„Ami Oroszországot illeti, mi független, következetes és elvi alapú külpolitikai irányvonalat folytattunk és folytatunk. Nyitottak vagyunk a konstruktív partnerségre kivétel nélkül minden országgal, és nem fogadjuk el a blokkalapú konfrontációt, semmilyen lépést, amely ellentétes az ENSZ Alapokmányával” – fogalmazott.

„A világ a turbulencia állapotában van, radikális átalakuláson megy keresztül. A fő tendencia azonban az, hogy a korábbi egypólusú rendszert új, igazságosabb, többpólusú világrend váltja fel” – hangsúlyozta az orosz államfő.

Az új német nagykövethez intézve szavait Putyin egyebek között kifejtette, hogy az Oroszország és Németország közötti kapcsolatok befagyasztása – amit, mit mondta, nem ezek az országok kezdeményeztek –, egyik félnek sem kedvez. A brit misszióvezetőhöz szólva kifejezte készségét a kapcsolatok javítására Nagy-Britanniával.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még