Aktuális

Budapestre látogat pénteken a svéd miniszterelnök

Karácsonyi csodavilággá változott a windsori kastély

A brit királyi rezidencia, ahol Erzsébet királynő utolsó éveit töltötte, ismét ünnepi díszben pompázik. Az idei dekoráció Nagy-Britannia legrégebbi, 1348-ban alapított lovagrendjének, a Térdszalagrend fennállásának 675. évfordulója előtt tiszteleg.

Lámpaoszlopokra rögzített koszorúk jelzik az ünnep közeledtét a windsori kastély kapujában. A Szent György-terembe lépve lélegzetelállító látványt nyújt az a több mint hatméteres Nordmann-fenyő, amelynek feldíszítésén négy alkalmazott több mint két napig dolgozott.

A közeli parkban nevelt fát hagyományosan több ezer égő, üveggömbök, illetve bársonyból és szaténból készült szalagok teszik varázslatossá.

A tetejére pedig kifejezetten erre az alkalomra rendelt hatalmas csillag került, rajta a Térdszalagrend mottójával: „Rossz az, aki rosszra gondol.” Az idei karácsonyi díszítéssel ugyanis Nagy-Britannia legősibb lovagrendje alapításának 675. évfordulója előtt tisztelegnek.

Kapcsolódó tartalom

„A Hagyományőrző Rend a legrégebbi lovagrend Nagy-Britanniában, sőt, az egyik legrégebbi Európában. III. Edward király alapította. Tehát még ma is vannak tagjai, köztük természetesen, a király és a walesi herceg” – mondta a történelmi tárgyak királyi gyűjteményének vezető kurátora.

A nagy aranytükrökkel és csillárokkal díszített Bíbor szalonban egy másik hatalmas karácsonyfa fogadja a látogatókat. Sokak szerint ez a kastély legszebb szobája.

Egykor IV. György király magánlakosztálya volt. A rezidencia keleti oldalán lévő helyiséget az uralkodó család tagjai ma is használják hivatalos fogadásokra.

A Waterloo teremben található az a közel ötven méter hosszú asztal, amelyet az ünnepi kiállításra a több mint fél évezredes rend porcelán étkészletével terítettek meg. Ezüst gyertyatartók és aranyalma-díszek sorakoznak az asztalon.

„Ezt az asztalt használja a térdszalagrend minden júniusban. Ilyenkor a lovagok az uralkodóval vacsoráznak” – magyarázta az alapítvány másik kurátora.

A kastély karácsonyi díszeit január elsejéig bárki megnézheti.

A hagyományok szerint az első ismert angol karácsonyfát III. György felesége, Sarolta királyné éppen Windsorban állította fel 1800 decemberében.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: M1

Ajánljuk még