Aktuális

A köztársasági elnök kiírta a választások időpontját

Az Egyesült Államok tengeri biztonsági misszióról tárgyal szövetségeseivel a Vörös-tengeren történt rakétatámadások nyomán

Az Egyesült Államok egyeztetéseket folytat szövetségeseivel és partnereivel a kereskedelmi hajók számára nyújtandó haditengerészeti kíséretről a Vörös-tengeren – közölte az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója hétfőn.

Jake Sullivan a Fehér Ház sajtótájékoztatóján a hétvégén három kereskedelmi hajót ért támadásokra reagálva utalt arra, hogy Szomália partjainak közelében és az Arab-öbölben már létezik nemzetközi gyakorlat a biztonsági kíséretre.

A Vörös-tenger Jemenhez közeli partjainál történt vasárnapi rakéta- és dróntámadásokkal kapcsolatban azt is kifejtette, hogy ez globális ügy, hiszen a nemzetközi hajózás biztonságát veszélyeztették a Jemen egy részét uraló húszi lázadók, a célba vett hajók pedig összesen 14 országhoz köthetők. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok szövetségeseivel és partnereivel jelenleg arról is egyeztet, hogy mi lehet a következő lépés az ügyben.

Megismételte, hogy ugyan a támadásokat a jemeni húszik követték el, de a fegyvereket Teherán biztosítja számukra, ezért az akciókért az Egyesült Államok Iránt tartja felelősnek.

Jake Sullivan egyben cáfolta a húszik szóvivőjének vasárnapi szavait, hogy izraeli hajókról lett volna szó, és megjegyezte, a nemzetközi jog alapján az sem tenne igazolhatóvá kereskedelmi hajók elleni erőszakos akciót.

A Fehér Ház nemzetbiztonsági vezetője a Vörös-tenger déli medencéjében történt incidenssel kapcsolatban hangsúlyozta, nem nyert megállapítást az, hogy a kereskedelmi hajók segítségére siető amerikai hadihajó, a Carney romboló lett volna a célpontja azoknak a felé tartó drónoknak, amelyeket önvédelemből megsemmisített.

Kapcsolódó tartalom

 

Ajánljuk még