„Állítsa le azt a kimondhatatlan szenvedést, amelyet emberek millióinak okoz” – mondta Baerbock a regionális szervezet éves külügyminiszteri találkozóján Szkopjéban, szavait az orosz elnöknek címezve.
A konferencián Oroszországot Szergej Lavrov külügyminiszter képviseli, aki Baerbock beszédét nem hallgatta meg. „Hasonlóan más nemzetközi eseményekhez, csak akkor van jelen a teremben, ha ő maga beszél, és nem azért, hogy másokat meghallgasson” – jegyezte meg orosz kollégája magatartásáról Baerbock.
A háború megállításához „nincs szükség tárgyalásokra, és természetesen nincs szükség engedményekre Ukrajna részéről”
– mondta a német külügyminiszter. „Amire szükség van, az egy döntés Oroszország részéről, hogy betartja az EBESZ alapelveit, kivonja csapatait, és újra elköteleződik a béke mellett” – fogalmazott Baerbock.
A külügyminiszter a „közös EBESZ-szabályok brutális megsértésének” nevezte, hogy
továbbra is orosz fogságban van a szervezet ukrajnai megfigyelő missziójának három tagja.
Hangsúlyozta, hogy az EBESZ „működőképessége fenntartásának érdekében” decemberben mindenképpen meg kell hosszabbítani Helga Schmid főtitkár és a szervezet demokráciáért, médiaszabadságért és kisebbségekért felelős megbízottjainak lejáró mandátumát.
Az EBESZ-nek 57 tagállama van, köztük Ukrajna és Oroszország. A háború kezdete óta Moszkva több kulcsfontosságú döntést is blokkolt a szervezetben, köztük az EBESZ költségvetését.