Fontos

Olaf Scholz: Új koalíciót hoznak létre Ukrajna szövetségesei, hogy fegyverekkel tudják ellátni Kijevet

Véget ért a szerb hatóságok razziája a Vajdaságban: hétezer migráns ellen intézkedtek, 31 automata puskát, 12 pisztolyt és több mint 3200 lőszert foglaltak le

Továbbra is súlyos a migrációs helyzet Magyarország déli határánál. A szerb hatóságok továbbra sem tudták lezárni a hetek óta tartó akciójukat a kerítés térségében, és az ország déli részén is hasonlóra készülnek.

Folyamatosan ellenőrzi az autókat a szerb rendőrség Szabadkán és környékén. Embercsempészeket és migránsokat keresnek. Az akciójuk hetek óta tart,

a határsértőket befogadótáborokba viszik, a bűnözőket őrizetbe veszik.

Kapcsolódó tartalom

A különleges rendőri erők egyik fő bázisa a Tőzeg-tó mellett van, ahol páncélozott járművek is állomásoznak.

A környékbeli romos házak korábban tele voltak migránsokkal, most viszont üresek. A helyiek mégis aggódnak, attól tartanak, mindez csak addig marad így, ameddig a kommandósok ott vannak.

Kapcsolódó tartalom

„A Tőzeg-tó környéki hétvégi házakban is migránsok bujkáltak a rendőrségi akciót megelőzően. Tulajdonosaik a rendőrségi akciót követően befalazták az ablakokat téglákkal, hogy a migránsok ne tudjanak visszatérni ezekbe az épületekbe” – mondta a közmédia vajdasági tudósítója, Mészáros György.

Kispiac és Kishomok települések nagyjából 15 kilométerre vannak a magyar határtól.

Mivel erre a térségre nem terjed ki a szerb hatóságok akciója, a migránsok az utóbbi időben erre próbálták megközelíteni a magyar határt.

„Valóban az utóbbi időben elvétve, két-hármas kis csoportban a migránsok bejutnak. De hát addig még ez a felügyelet van, és ilyen széles körben, én azt hiszem, hogy ez még egy tűrhető állapot” – vélekedett Lackó Róbert, a magyarkanizsai községi képviselő-testület elnöke.

Kapcsolódó tartalom

Nem sokkal messzebb, Királyhalomál is van dolga a hatóságoknak, itt egy embercsempész miatt hívták a rendőröket a helyiek.

„A régi határőrség laktanyájában is bujkált állítólag egy embercsempész, a rendőrség lakossági bejelentésre rögtön meg is érkezett, úgy tudjuk, már nem találták ott az illetőt ebben az épületben. De a nyomok alapján, úgy tűnik, hogy valóban napokon keresztül bujkált abban az épületben” – Katona Róbert, Királyhalom Helyi Közösségének tanácselnöke.

A szerb rendőrség október vége óta csaknem

7000 migráns ellen intézkedett, 31 automata puskát, 12 pisztolyt és több mint 3200 lőszert foglalt le.

Az autók ellenőrzése közben pedig több mint 200 embert vettek őrizetbe migrációval összefüggésben álló bűncselekmények miatt.

A szerb belügyminiszter kedd este Palicsra látogatott, ahol ismét megígérte, hogy

a razzia mindaddig folytatódik, amíg minden embercsempész-hálózatot fel nem számolnak a térségben.

Bratislav Gasic bejelentette, hogy hamarosan az ország déli részében: Presevo mellett is kialakítanak majd egy bázist.

Kapcsolódó tartalom

Kedden Genfben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is a helyzet veszélyességére hívta fel a figyelmet. Mint fogalmazott: súlyos szintlépés, hogy

egyes migránsok és embercsempészek felfegyverkeztek, és több alkalommal is éles, automata fegyverekkel lőttek a határőrökre és a rendőrökre.

Nemet mondunk a migrációra – ez áll abban a videóban, amit a magyar kormány közösségi oldalára tette fel.

Kapcsolódó tartalom

A bejegyzéssel ismét felhívták a figyelmet, hogy

a migráció kérdése is szerepel a nemzeti konzultációban.

Az ívek úgy fogalmaznak: Brüsszelben helyettünk akarnak dönteni arról, hogy kivel éljünk együtt, kiket engedjünk be az országunkba.

A kormány ezért a magyar embereket arra kéri, tegyék egyértelművé, hogy elutasítják-e a migránsgettók létrehozását, vagy elfogadják a brüsszeli migrációs terveket.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Molnár Edvárd)

Ajánljuk még