Időjárás

Felhőátvonulás rondít bele a tavaszi napsütésbe, térképen mutatjuk mi várható

A lengyel szejm leváltotta az orosz befolyást vizsgáló szakértői bizottság tagjait

Leváltotta szerda este az új lengyel parlamenti alsóház, a szejm a 2007-2022 közötti lengyelországi orosz befolyást vizsgáló közigazgatási bizottság kilenc tagját, akiket még az októberi parlamenti választások előtt nevezett ki Andrzej Duda elnök.

A szejmben nyáron megválasztott bizottsági tagokról külön-külön tartottak szavazást. Leváltásukat a koalíciót alkotó négy frakció támogatta, az eddig kormányzó Jog és Igazságosság képviselői ellenezték.

A szavazás előtt, szerda délután a bizottság a varsói kormányfői hivatalban rendezett sajtóértekezletén bemutatta a munkájának három hónapját összefoglaló részleges jelentését.

Ennek alapján

azt javasolta, hogy a parlamenti választásokon a második helyen végzett Polgári Koalíció több politikusát, köztük Donald Tusk egykori kormányfőt, jelenlegi koalíciós kormányfőjelöltet tiltsák el „az állam biztonságával összefüggő posztoktól”.

A leváltott bizottság a százoldalnyi jelentést munkája első szakaszának lezárásaként szánta. A dokumentumban a lengyel katonai elhárítás (SKW) és az orosz belbiztonsági szolgálat (FSZB) között 2013-ban kötött együttműködési megállapodást elemezte, és Lengyelország számára ártalmasnak minősítette azt.

Elemzésében arra jutott, hogy Tusk – aki 2007 és 2014 között volt lengyel miniszterelnök – előzetesen jóváhagyta az együttműködést az FSZB-vel, és később szabálytalanságokhoz vezetett, hogy csak „elégtelen felügyeletet” gyakorolt az SKW felett.

Bírálták a többi között, hogy a megállapodás egyik pontja szerint az SKW arra kötelezte magát, hogy az „Oroszországgal szemben ellenséges NATO-műveletekről” tájékoztatni fogja az orosz felet.

Kapcsolódó tartalom

A szakértőkből álló vizsgálóbizottság létrehozását az októberi parlamenti választások előtt az ellenzék alkotmányellenesnek minősítette, és kifogásokat fogalmaztak meg az Európai Unió politikusai is. A bizottság feladata az, hogy a 2007-2022 közötti, „gyaníthatóan orosz befolyás alatt hozott” lengyelországi intézkedéseket elemezze.

Amennyiben arra jut, hogy egyes lengyel tisztségviselők orosz befolyás alatt cselekedtek, megállapíthatja, hogy az érintettek esetében „hiányoznak a szükséges garanciák ahhoz, hogy megfelelően végezzék a közérdekű tevékenységet”. A bizottsági döntés mindazonáltal bírósági úton vitatható.

A testület kezdeményezheti a szerinte orosz befolyás hatására meghozott döntések felfüggesztését is.

Az eddigi bizottsági tagok leváltását támogató négy frakció politikusai nem nyilatkoztak egyértelműen arról, hogy később új tagokat választanak-e a bizottságba. Marcin Kierwinski, a második legnagyobb frakciót vezető Polgári Platform (PO) főtitkára hétfőn jelezte: a testületet „egyelőre befagyasztják, nem lesznek tagjai”.

Szymon Holownia házelnök, a Lengyelország 2050 vezetője viszont szerdán kijelentette: a bizottsági tagok leváltása „nem egyenlő a testület felszámolásával”. Wlodzimierz Czarzasty alsóházi al

(Kiemelt kép: MTI/EPA/Rafal Guz)

Ajánljuk még