Aktuális

Rendőrkézen a paloznaki gyilkosság másik elkövetője

Folytatódik a fogolycsere és a tűzszünet, még legalább ötven túsz elengedését szeretné elérni Izrael

| Szerző: hirado.hu
Sikerült megegyezni a tűzszünet újabb kétnapos meghosszabbításában Izrael és a Hamász között. Az izraeli kormányszóvivő úgy fogalmazott: a következő napokban további legalább ötven túszt szeretnének visszakapni, hogy aztán újult erővel folytathassák a támadást. Hétfőn végül a Hamász átadta az október 7-én elhurcolt túszok negyedik csoportját a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának – jelentette a helyi média Izraelben.

Golyóálló mellényben vezette körbe Elon Muskot az izraeli miniszterelnök a Kfar Aza kibuc romjai között. Benjámin Netanjahu az amerikai üzletembernek megmutatta a gázai határ közelében fekvő települést, ahol a Hamász terroristái rendkívüli mészárlást végeztek október 7-én.

Izraeli közlések szerint Elon Musk látogatásakor elfogadta azt a korlátozást, hogy csak izraeli hatósági jóváhagyással teheti elérhetővé műholdas internetes szolgáltatását az országban, beleértve a Gázai övezetet is.

„Azt hiszem, egyetérthetünk, hogy a legjobbat szeretnénk a palesztinok számára. De

a legnagyobb kihívás az, hogy megszabaduljunk azoktól, akik a zsidókat gyilkolják.

Minimalizálnunk kell a civil áldozatok számát, és meg kell állítanunk a gyilkos propagandát” – mondta az üzletember.

Izrael közben már a korábban kialkudott, négynapos tűzszünet utolsó túszátadására készült. Az viszont hamar kiderült, hogy

a foglyok átadása csak jelentős késéssel történhet meg.

Az izraeli hatóságok ugyanis elfogadhatatlannak tartották a Hamász által elengedendő túszok listáját. Sajtóhírek szerint azért, mert

a terrorszervezet több anyát és gyermeket is szét akart választani egymástól.

A közvetítőként fellépő katari miniszterelnök szerint a gondokat az okozza, hogy nem mindegyik túsz van a Hamász fogságában.

Sokan maradhattak más fegyveres csoportok, például az Iszlám Dzsihád őrizetében.

A túszok elengedéséről szóló eredeti megállapodásban azért szerepel ötven gyermek és nő szabadon bocsátása, mert a Hamász vezetői szerint ez az a szám, amire biztosítékot tudnak vállalni.

Az izraeliek szerint súlyos aggályokat vet fel egyes visszatért túszok állapota is. Egy 84 éves nőt, akit vasárnap engedtek szabadon,

kritikus állapotban kellett kórházba szállítani.

Családja szerint a túszul ejtése előtt teljesen jól volt.

„Anyámnak nem szabadna ilyen állapotban lennie. Meg kellett volna kapnia a gyógyszereit. Amikor elvitték, még jól volt, most viszont az életéért küzd” – mondta Uri Ravitz, a válságos állapotban lévő Elma Avraham fia.

Az előzetes megállapodások szerint a hétfői lett volna a tűzszünet utolsó napja. Napközben számos hír érkezett arról, hogy a Hamász és Izrael is hajlik a fegyvernyugvás meghosszabbítására. Végül késő délután a katari kormány azt jelentette be, hogy megszületett a megállapodás, és

a következő két napban folytatódik a fogolycsere.

Hétfő végül a Hamász átadta az október 7-én elhurcolt túszok negyedik csoportját a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának – jelentette a helyi média Izraelben.

A tűzszünet negyedik napján 11 túszt – kilenc gyermeket és két anyát – engedett szabadon a Hamász. A vöröskereszt képviselői az egyiptomi határ átkelőhelyére, Rafahba szállítják az elengedett foglyokat. Rafahban az egyiptomi hatóságok fogadják őket, ellenőrzik személyazonosságokat, majd átadják az izraeli hadsereg képviselőinek a kiszabadult túszokat.

Kiemelt kép: Izraeli harckocsik egy dél-izraeli gyülekezési ponton, a Gázai övezet határtérségében 2023. november 27-én, az Izrael és a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet közötti négynapos tűzszünet negyedik napján (Fotó: MTI/AP/Ohad Zwigenberg)

Ajánljuk még