Aktuális

Olyat tett Szoboszlai edzője, amit korábban soha senki

Bátran kiállt a magyarokért: 64 éve halt meg vitatott körülmények között az ’56-os forradalom szovjet bűneit feltáró ENSZ-diplomata

| Szerző: Udvardy Zoltán
Történelemkönyveinkben helyet követelne a pillanat, amikor Povl Bang-Jensen az ENSZ New York-i székházának tetején elégette a forradalomról tanúskodó magyarok névsorát, melyet nem volt hajlandó kiadni a kezéből. Még azt a temetőt is felszámolták, ahol a tisztázatlan körülmények között elhunyt, valószínűleg szovjet ügynökök által meggyilkolt dán diplomata hamvai nyugodtak. A mai napig nincs szobra Budapesten.

Jelképes egybeesés, hogy éppen a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján emlékezhetünk a hazánk megszállását követő 11. esztendőben kitört forradalom egyetlen dán vértanújára, Povl Bang-Jensenre, akinek halála valószínűleg

szintén november 25-én történt,

1959-ben.

Spongyát rá!

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeinek kivizsgálásával megbízott ENSZ-különbizottság másodtitkárának holttestére 1959. november 26-án, a „magyar ügy” soron következő tárgyalásának kitűzött napján találtak rá egy New York-i közparkban.


Az ötgyermekes, példamutató életet élő családapa rejtélyes halálával

feltűnően kis terjedelemben foglalkozott az amerikai és a világsajtó,

és anyaországa, Dánia is csak igen visszafogottan érdeklődött az 1939-től 1948-ig a washingtoni dán nagykövetségen dolgozó, s korábban is igen komoly érdemeket szerző diplomata ügyében.

 

Beintett a náciknak

Pedig

hazája sokat köszönhetett

a makacs, s elvei mellett kitartó – külügyi és diplomáciai körökben ezért nem túl közkedvelt – fiának.


Az 1909-es születésű dán diplomata a II. világháború éveiben Dánia washingtoni nagykövetségén dolgozott. Az Amerikába tartó hajón

együtt utazott a neki fizika-előadást tartó Niels Bohrral

– a neves fizikust a tekintélyes családból származó Bang-Jensen felületesen ismerhette is.

Amikor hazáját megszállta a náci Németország, az amerikai dán misszión dolgozó Bang-Jensen szembehelyezkedett hazája kollaboráns kormányával.

Moszkva árnya

Az emigráns dán kormány tagjaként szerepet vállalt egy olyan igen fontos akcióban, amelynek folyamán a dán flotta nem szállt szembe az amerikai haditengerészettel, hanem átengedte annak Grönland ellenőrzését.

Az akció már akkor számos emberélet megmentésével járt, ám a fegyelmezett diplomaták rosszallással fogadták. Még kényesebb feladat volt annak az információnak a megosztása, amelyről 1948-ban az úgynevezett második húsvéti válság idején készített biztonságpolitikai elemzést.

A tanulmány

Dánia esetleges szovjet megszállásának

vagy az orosz katonai bázisok kényszerű létesítésének lehetséges veszélyével foglalkozott. Ez akkor történt, amikor a kommunisták éppen átvették a hatalmat Csehszlovákiában, és amikor Finnországban a kiprovokált zavargások miatt szintén tartani lehetett egy hasonló fejleménytől. Bang-Jensen előadókörúton számolt be erről Dániában.

A mai napig nem tisztázott, hogy Moszkva valóban készült-e egy ilyen akcióra. Bang-Jensennek viszont nem sokkal ezután le kellett mondania nagyköveti posztjáról.

Kollaboránsok kora

A kis népek melletti elköteleződése is vezérelhette a kitűnő tehetségű diplomatát, amikor 1957. január 10-én alelnöke lett az ENSZ közgyűlésének határozata alapján megalakuló, a magyar ügyet vizsgáló különbizottságnak.

A bizottságban Ausztrália, Ceylon, Dánia, Tunézia és Uruguay képviselői vettek részt.

Baljós árnyként vetődött már akkor a forradalom eseményeinek feltárása mellett elkötelezett és etikus szemléletű, kompromisszumokat nem ismerő Bang-Jensen missziójára, hogy a bizottság elnöke az a – szintén dán – Alsing Andersen volt, aki

a háború idején kollaborált a németekkel.

Az ENSZ főtitkári székét ebben az időszakban pedig a megalkuvásért és némi kamarillapolitikáért a szomszédba sohasem szaladgáló svéd Dag Hammarskjöld foglalta el. Bang-Jensen karakán szemléletét nem osztva Hammarskjöld minden további nélkül hajlott a szovjet ügynököktől nyüzsgő világszervezetben arra, hogy akár maga keresse a kompromisszumokat Moszkvával, mely ráadásul számos államban – az Ötös Bizottság-képviseltekben is – rendelkezett befolyással vagy nyomásgyakorló képességgel.

Hammarskjöldre ráadásul az akkor még komoly zsarolási faktort jelentő és életviteléből sejthető homoszexualitása okán is komoly nyomást tudott gyakorolni a szovjet titkosszolgálat.

A 111 tanúvallomás

Bang-Jensen a magyar felkelők meghallgatásáért, tanúvallomásaik rögzítéséért volt felelős.

Genfben, Bécsben, Londonban, Rómában, New Yorkban hallgatták meg azokat a Nyugatra emigrált szemtanúkat,

akik közül sokan már megjárták az ÁVH börtöneit is, és akik fegyverrel harcoltak a világ legerősebb szárazföldi haderejének katonái, a szovjet haderő ellen.

Bang-Jensennek komoly segítséget jelentett munkájában

Héderváry Klára közreműködése.

A magasan kvalifikált magyar asszony, aki ekkor már hosszabb ideje a világszervezet munkatársa volt, asszisztensként – egyes források szerint tolmácsként is – segítette a tanúvallomások rögzítését. A világszervezet szovjet „ellenőrzését” jellemzi, hogy a Héderváry által összeállított, az 1956-os forradalommal kapcsolatos, páratlan dokumentációt az 1980-as években,

nyugdíjba vonulásakor szabályosan ki kellett csempésznie az épületből

egy jó szándékú, vezető beosztású kollégája segítségével.

Bang-Jensen rendszerint rábeszélte a nevüket titkolni szándékozó tanúkat, hogy azonosítható adataikkal együtt tegyék meg vallomásukat. Személyesen vállalt kezességet arra, hogy a tanúskodók magyarországi rokonságát, ismeretségi körét nem érheti megtorlás. Erling Bjöl megjegyzi: a tanúvallomásokban szereplő, az ÁVH-nak a fogvatartottakkal szembeni, vadállati módszereit felidéző kínzási módszereket, bár erről beszámoltak, nem egyszer ódzkodtak írásban rögzíteni az ENSZ „óvatos” diplomatái.

Összesen 111 tanúvallomás gyűlt össze Bang-Jensen íróasztalának gondosan elzárt rekeszeiben. Közülük 81-en kértek teljes anonimitást. Talán nem véletlenül: mint arról a Helsinki Bizottság honlapjának írása is beszámol,

több embert is kivégeztek Kádárék Magyarországon, akiket részben „az ENSZ-nek történő kémkedéssel” is vádoltak:

így például Török Istvánt és Lenz Istvánt is.

Visszautasíthatatlan kérés

Bang-Jensen arra készült, hogy az ENSZ 12., 1957 őszén esedékes közgyűlésén fegyverként fordítják szembe a szovjet propagandával a megismert tényeket. Nem így történt: Bang-Jensen felettese, William Jordan nem vette figyelembe a jelentésben foglaltakat, s

a világszervezet megmaradt hűvös, sokak szerint már-már cinikusan kívülálló szerepénél a magyar forradalommal kapcsolatban.

Bang-Jensen felháborodottan fordult Hammarskjöldhöz 1957. június 6-i levelében a szovjet befolyásra figyelmeztetve, ám az ENSZ-főtitkár a legkevésbé sem osztotta álláspontját.

Az események – sajnos nem a magyar forradalom melletti kiállásé – innen kezdve felgyorsultak: 1957. június 20-án egy finoman fogalmazva is óvatos hangnemben megfogalmazott jelentést hagyott jóvá Magyarországról az ENSZ közgyűlése. A dokumentum még csak nem is utalt a kommunista rezsim kínzásaira, kegyetlenkedéseire. Bang-Jensen kiegészítő jelentést szeretett volna tenni, ezt elutasították. Viszont egy emigráns ügyére hivatkozva

azt követelték a diplomatától, hogy adja át a magyar felkelők meghallgatásáról készült, a tanúvallomást tevők neveit és adatait is tartalmazó dossziékat.

Rendhagyó iratmegsemmisítés

Bang-Jensen erre még akkor sem volt hajlandó, amikor erre Hammarskjöld személyesen utasította. Aggályosnak tartotta ugyanis, hogy az eleve zsarolható, ráadásul ismerten karrierista és éppen újraválasztására készülő főtitkár kiadja az adatokat Moszkva ügynökeinek.

Nagy András történész, aki Magyarországon talán a legbehatóbban foglalkozott Bang-Jensen munkásságával, egy rádiónyilatkozatában elmondta:

a dán diplomatának tudomására jutott, hogy a szovjetek behálózták az 38. emeletet

a washingtoni ENSZ-székházban. Ezen a szinten található ugyanis a főtitkár dolgozószobája és az ENSZ fejének irodái és annak irodái.

Ekkor történt meg az a legendás és jelképes aktus, amikor – 1958 januárjában – Bang-Jensen

az ENSZ-székház tetejére vonult ügyvédjével és még egy tanúval, s ott egy hordozható kis tűzhelyen elégette a forradalmárok neveit tartalmazó, híres sárga borítékot

és még két, a tanúk adatainak azonosítására alkalmas adatokat tartalmazó boríték tartalmát is.

A biztonsági főnök és helyettese jelenlétében lezajlott iratmegsemmisítés, mint az egy hónappal később kiderült, jelképes aktus volt csupán: Bang-Jensen már korábban, saját kertjében elégette az eredeti iratokat, mert nem bízott abban, hogy demonstratív akciója során esetleg nem kobozzák el azokat tőle erőszakkal.

Megrendezett öngyilkosság?

Bang-Jensen nyílt ellenállását tapasztalva – bár a látszat fenntartása okán még „független” bizottság is alakult, hogy megvizsgálja állításai helyességét – beindult a gépezet, megkezdődött a lejáratása, ellehetetlenítése. Ennek része volt, hogy utasították:

vizsgáltassa ki magát az ENSZ alkalmazásában álló orvossal, mert nyilván pszichiátriai betegségben szenved.

Annak ellenére, hogy az orvos negatív véleményt adott ki (tehát, hogy a Bang-Jensen egészséges), továbbra is megbélyegzetten kezelték, s egy idő után elbocsátották állásából.


A világszervezetben uralkodó káoszt mi sem jellemzi jobban, mint hogy a diplomata már eltervezett kirúgását egy ideig megszakította Nagy Imre kivégzése 1958 júniusában: a „váratlan” fejlemény teljes fejetlenséget okozott.

Úgy tűnik, a KGB még elbocsátásával sem elégedhetett meg: számos jel utalt ugyanis arra, hogy a szinte már baráti közegben mozgó szovjet titkosügynökök egyszerűen

megrendezték Bang-Jensen „öngyilkosságát”.

Pedig mindent el lehet mondani Bang-Jensenről, csak azt nem, hogy életvitele, lelki alkata vagy mentalitása a szuicid, az öngyilkosságra hajlamos típusú emberek közé sorolta volna. 1959-ben a volt diplomata a CARE amerikai jótékonysági szervezetnél dolgozott, ami stabil életkörülményeket teremtett az ötgyermekes, vallásos családapa számára.

A 10 ezer dollárt, amit az ENSZ részéről távozásakor felajánlottak neki, nem fogadta el.

Halála napján balkezes lett?

A világszervezet 1959. november 26-ra tűzte ki közgyűlésének XIV. ülésszakát. Ekkor kellett döntést hozni arról, hogy határozatilag elfogadják-e az általános bizottság javaslatát, mely szerint a magyar kérdést közgyűlési vitára bocsátják.

Úgy tűnik, Moszkva semmit sem bízott a véletlenre. Bang-Jensen három nappal azelőtt,

1959. november 23-án elindult munkahelyére – és soha többé nem látták élve.

A diplomata holttestére egy kutyáját sétáltató járókelő talált rá 1959. november 26-án, a reggeli órákban. A szovjetek mintegy „odahajíthatták az ENSZ asztalára” a halott Bang-Jensent, jelzésként, a miheztartás végett.

A mocsaras résszel határos Alley Pond parkban fekvő holttest jobb kezében pisztolyt szorongatott. Bang-Jensent jobb halántékánál átlőtt koponyával találták meg.

A diplomata azonban balkezes volt. A holttest pedig frissen volt borotválva – pedig már két napja eltűnt.

Az árulás

„Semmilyen körülmények között sem követnék el öngyilkosságot.

Ez ellentétes lenne teljes természetemmel és vallási meggyőződésemmel. Ha saját kézírásommal bármiféle, ennek ellentmondó feljegyzést találnak, az hamisítvány”

– ezt a dokumentumot hagyta hátra még 1957. november 30-án Bang-Jensen úgy, hogy az halála esetén feleségéhez kerülhessen.

A számos gyanús jel a legkevésbé sem zavarta a New York-i rendőrséget abban, hogy öngyilkosságnak minősítsék az esetet. A rendőrségi jegyzőkönyvekben Bang-Jensen haláláról eltérő adatok szerepelnek: hol november 25-ét, hol 26-át jelölik meg a halál beálltának. Bár felmerült a gyomrában gyanús, idegen anyag jelenléte, testét már november 28-án elhamvasztották, majd hamvait Dániában temették el.

A temető, ahol Bang-Jensent elföldelték, ma már nem létezik, idővel ugyanis parkká alakították.

Bang-Jensennek egyetlen, tiszteletbeli sírja – egy fejfa – létezik, a budapesti Új köztemető 301-es parcellájában.

A feltűnően gyors hamvasztás, és az, hogy a rendelkezésre álló két boncolási jegyzőkönyv ellentmond egymásnak, 1961-ben felkeltették az amerikai szerzőpáros, DeWitt Copp és Marshall Peck figyelmét is, akik figyelemre méltó könyvet publikáltak a világszervezetben történt „árulásról” (Betrayal at the U.N.: The Story of Paul Bang-Jensen Hardcover – January 1, 1961).

Az ENSZ-főtitkár jutalma

Miközben a KGB-vel is szembemenetelő diplomata meglehetősen aggályos körülmények között halt meg, az 1956-os szabadságharcosokat még 1961 augusztusában is újabb akasztásokkal tizedelő Kádár-rezsimmel igen lojális Hammarskjöld sem járt jobban.

Amikor – magyar fiatalok tömegeinek kivégzése útján – cinkos magatartásával elérte célját, és 1957-ben újraválasztották, rövidesen maga is szembekerült a szovjet érdekekkel. 1960-ban a függetlenségét elnyerő Kongói Demokratikus Köztársaságba békefenntartó csapatokat küldött, ekkor a Szovjetunió Hammarskjöld lemondását követelte, sőt a főtitkári poszt eltörlését javasolták.

1961-ben az ENSZ-csapatok és Moise Csombe katangai erői közötti fegyverszüneti tárgyalásra tartva

Hammarskjöld repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett.

Így egyetlen élő szemtanúja sem maradt azoknak a máig sem teljesen ismert folyamatoknak, hogy milyen viták és alkuk kísérték a magyar forradalom résztvevőinek meghallgatását.

Kiemelt kép: hirado.hu

Ajánljuk még