Az újabb segélycsomagot Boris Pistorius német védelmi miniszter jelentette be kedden Kijevben, ukrán hivatali kollégájával, Rusztem Umerovval folytatott megbeszélésén – írta a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál.
Kapcsolódó tartalom
„Tavaly tél óta ez az ötödik ilyen csomag. Biztos vagyok abban, hogy segíteni fog az orosz agresszió elleni harcban” – hangsúlyozta a miniszter a Szuszpilne ukrán közszolgálati televízió szerint.
Kapcsolódó tartalom
Egyúttal ez a harmadik olyan segélycsomag, amely IRIS légvédelmi rakétarendszert tartalmaz. Az első csomagból eddig három rendszert szállítottak le, a negyedik pedig várhatóan idén télen érkezik meg. A szintén négy rendszerből álló második csomag teljesítését 2024-re, a harmadikat pedig 2025-re tervezik.
A német védelmi miniszter kedd reggel érkezett előre nem bejelentett látogatásra Ukrajnába. Pistorius korábban megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint Németország 2024-ben megduplázza, nyolcmilliárd euróra emeli a Kijevnek nyújtott katonai segélyt.