Aktuális

Tizenkét fős legénységgel a fedélzetén elsüllyedt egy teherhajó

Őrizetbe vettek egy gyilkosságokkal fenyegetőző 18 éves fiatalt

Őrizetbe vettek a német hatóságok egy gyilkosságokkal fenyegetőző 18 éves fiatalt – jelentette be hétfőn a frankfurti ügyészség és a hesseni tartományi bűnügyi hivatal.

Peter Beuth hesseni belügyminiszter elmondta: még a kezdeti fázisában sikerült leleplezni a támadás tervét.

A nyomozás eddigi eredményei szerint a gyanúsított „határozott, erőszakos, antiszemita és szélsőjobboldali nézeteket vallott”.

A fiatal férfi több alkalommal is azzal fenyegetőzött, hogy embereket akar ölni politikai céljai megvalósítása érdekében. A gyanú szerint fegyverviselési törvényeket is megsértett. A nyomozás már több hónapja tart ellene, múlt héten a lakását is átkutatták a rendőrök, és számítógépeket, mobiltelefonokat, valamint fegyvereket és lőszereket is lefoglaltak.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még