A közlemény örömét fejezi ki „a szilárd demokratikus folyamat fölött, amelynek eredményeként a latin-amerikai ország polgárai kifejezték véleményüket”.
„A magas részvétel és a szavazás békés lebonyolítása bizonyítékai Argentína demokratikus intézményeinek” – olvasható a közleményben, amely szerint az Egyesült Államok várakozással tekint az elnökké választott Javier Milei-jel és kormányával való együttműködés felé.
A jobboldali, libertárius politikát képviselő Javier Milei-t az argentin választások második fordulójában – 76 százalékos részvétel mellett – a szavazatok 56 százalékával választották elnökké
a kormányzó baloldali erők jelöltjével, Sergio Massa pénzügyminiszterrel szemben.
A választási kampányban meghatározó volt a gazdasági helyzet kezelése, többi között a rendkívüli infláció megszüntetése és a lakosság nagymértékű elszegényedésének megállítása.
Javier Milei megválasztása után drasztikus változásokat ígért az országban ,és azt hangoztatta, hogy a jelen helyzetben nincs tér a félmegoldásokra. A politikai kívülállóként elindult Javier Milei-t elemzők Donald Trumphoz hasonlítják, aki szintén a hagyományos politikai osztályon kívülről érkező jelöltként nyert választást a változtatás ígéretével.
Kiemelt kép: Javier Milei (Fotó: MTI/EPA/EFE/Juan Ignacio Roncoroni)