Amos Hochstein a Financial Times című londoni üzleti napilap hétfői kiadásának nyilatkozva kijelentette: két háború is zajlik a világban, az egyikben a világ harmadik legnagyobb olajtermelője, Oroszország érintett, a másik a Közel-Keleten folyik, ahol „rakéták röpködnek az olajtermelő helyszínek közelében”, az olajárak mégis idei mélypontjuk közelében járnak.
Biden tanácsadója szerint ez azt mutatja, hogy „meglehetősen jól kezeljük a helyzetet”. Hangsúlyozta:
az utóbbi két évben nagyon erős együttműködés és koordináció alakult ki a termelők és a fogyasztók között az energiasokkok elkerülése érdekében.
Az olajat, amióta csak kereskedelmi termékké vált, visszatérően fegyverként használták, így ez a lehetőség folyamatosan aggodalom forrása, de most nem történt meg – fogalmazott az amerikai energiaügyi megbízott.
A Financial Times felidézi, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és több más külső nagy termelő informális szerveződésének (OPEC+) Perzsa-öböl menti tagországai elutasították az olajembargó bevezetésére szóló iráni felhívást, amelyet Teherán a Gázában folyó izraeli hadműveletek elleni tiltakozásul indítványozott.
Kapcsolódó tartalom
Az üzleti napilap iparági forrásai szerint azonban a hordónként 77 dollár környékén – négyhavi mélyponton – járó nyersolajárak és az izraeli hadműveletek szította indulatok nyomán születhet további termeléscsökkentési döntés.
Szaúd-Arábia, az OPEC legnagyobb termelője, valamint Oroszország – az OPEC+ legnagyobb külső olajtermelője – az év végéig az árak szinten tartása érdekében már csökkentette kitermelését,
a szaúdiak napi egymillió, Oroszország napi 300 ezer hordóval.
Amos Hochstein azonban a Financial Timesnak nyilatkozva úgy fogalmazott: egyetértés született az amerikai, a közel-keleti és más termelőkkel arról, hogy „van egy határ, ameddig az árakkal el lehet menni a világgazdasági növekedésre gyakorolt negatív hatás nélkül”.
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő Londonban ismertetett legutóbbi tanulmányában közölte, hogy alapeseti előrejelzése – amelyet minősítési értékeléseihez használ számítási modellként – 2024 egészére 75 dolláros hordónkénti világpiaci átlagárat valószínűsít a globális alaptípusnak tekintett északi-tengeri Brent nyersolaj esetében az idei évre várt 80 dollár/hordó Brent-átlagárfolyam után.
A kiemelt kép illusztráció.