Aktuális

Szijjártó Péter: Katonákat telepítünk Csádba, hogy megállítsuk az afrikai migrációt

Az ukrán védelmi minisztérium bejelentette, több mint 40 ezer nő szolgál a hadseregben

Több mint 40 ezer nő szolgál az ukrán hadseregben – közölte hétfőn a kijevi védelmi minisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint ez valamivel több mint öt százaléka a hadsereg teljes állományának. A 40 ezer női katonából mintegy ötezren közvetlenül harci bevetésen vannak.

A minisztérium szerint a harci bevetésen részt vett státuszt eddig több mint 13 400 nő szerezte meg. A kijevi tárca közlése kitér arra is, hogy a katonanők 41 százalékának kiskorú gyerekei vannak, és közülük több mint 2500-an egyedül nevelik gyermeküket vagy többet is.

Kapcsolódó tartalom

2014-ben valamivel több mint 16 500 nő szolgált az ukrán fegyveres erőknél. A kijevi vezetés időközben a nőkre vonatkozó minden korlátozást feloldott a hadseregben.

Ajánljuk még