Aktuális

Ingyenes Árvízvonal: 06 80 204 240

Közel egymilliárd forint – valaki ennyi pénzért vett meg egy üveg whiskyt

A világ legdrágább whiskyje kelt el Londonban: több mint kétmillió fontot adtak érte egy árverésen, jóval többet, mint amennyit a Sotheby’s árverési ház remélt érte, és mint amennyiért a korábbi rekorder 2019-ben gazdára talált.

A 2,187 millió fontért (943 millió forint) eladott 7,5 deciliteres, 1926-os évjáratú Macallan új rekordot jelent a bor-, illetve szeszesitalpalackok árverésen történő értékesítésében.

Az 1926-ban lepárolt és tölgyfahordóban érlelt skót whiskyt hatvan év után palackozták, erről tanúskodik a sötét árnyalata. Ez a Macallan legrégebbi évjárata.

A szombaton kalapács alá került palack valószínűleg az utolsó volt abból a 12 darabos sorozatból, amelynek a címkéjét 1993-ban Valerio Adami olasz festő rajzolta. A tizenkét palack egyike egy japán földrengés során semmisült meg.

A Sotheby’s előzetesen 750 ezer-1,2 millió fontra becsülte az üveg értéket, amelynek a dugóját és a fémkupakját idén cserélte ki a skót cég.

A 42,8 fokos whisky a Macallan 263. számú hordójából származik, amelyből negyven üveget töltöttek meg az 1986-os palackozáskor. Ezekből 12 viselte az Adami-címkét, további 14 palack Fine and Rare elnevezéssel került forgalomba.

Az egyik 7,5 deciliteres F&R palackot 1,5 millió fontért árverezték el 2019-ben, mostanáig ez jelentette a rekordot.

Jonny Foyle, a Sotheby’s whiskyszakértője, aki „egy egész kicsi cseppet” megkóstolhatott a „hihetetlen” whiskyből, elmondta, hogy „nagyon gazdag”, „sok szárítottgyümölcs-, fűszer- és faízt lehet érezni benne.”

Szombaton egy millilitert kivettek az üvegből, hogy elvégezzék a teszteket, és összehasonlítsák egy másik, 1926-os évjáratú palackkal. A minta a jövőbeli összehasonlításokhoz is alapul szolgál.

Kiemelt kép: A Sotheby’s aukciós ház egyik munkatársa egy palackot mutat a világ legdrágább házasítatlan maláta whiskyjéből, az 1926-os évjáratú Macallanből a cég londoni sajtótájékoztatóján, 2023. október 19-én. Az 1926-os hordóból 60 év érlelés után összesen csak 40 üveggel palackoztak. Az üveg Macallant a Sotheby’s november elsején bocsátja árverésre (Fotó: MTI/AP/Kin Cheung)

Ajánljuk még