A teljes beszélgetést itt hallgathatja vissza:

– Mik voltak a tapasztalatai legutóbbi látogatásán, illetve hogyan halad a kutatása Magyarországon, amelyről könyvet ír?

– A könyvvel elkészültem, októberben a kiadóhoz került. Az angol nyelvű kötetet New Yorkban mutatják be december 7-én, a magyar központ szervezésében, nagyon várom már. A magyar kiadás pedig februárban jelenik meg, és akkor lesz Budapesten a bemutató, amire ismét oda utazom majd. A legutóbbi látogatásom során októberben részt vettem az Izrael melletti nemzetközi találkozón, amit az Alapjogokért Központ szervezett. Nagyon jól sikerült, mert érkeztek Izraelből résztvevők, ott voltak magyar barátaink, amerikai barátaink, és csupán két nappal volt a Hamász Izrael ellen elkövetett támadása után. Kifejezetten megfelelő időpontban volt ahhoz, hogy támogatásunkat fejezzük ki, és határozottan kiálljunk Izrael szuverenitása és önvédelemhez való joga mellett.

– Gondolja, hogy az amerikai kormányzat közel-keleti lépéseit egyfajta vizsgának is tekinthetjük arra nézve, hogy az Egyesült Államoknak milyen mélyreható és széles befolyása van még a globális és közel-keleti politikában? Blinken külügyminiszter minden erőt bevetve keresztül-kasul utazta a régiót: Izraelben, különböző arab országokban és Törökországban tárgyalt, de Kelet-Ázsiában és Japánban is járt támogatást gyűjteni, és a konfliktus kiszélesedését próbálta megelőzni. Ha ez nem sikerül, akkor az jele lehet annak, hogy az Egyesült Államoknak jelenleg nincs meg az a korábbi globális befolyása a politikában, amit az a jelző takar, hogy az első számú nagyhatalom?

– Én úgy gondolom, hogy a Biden-adminisztráció komoly gyengeséget mutatott a globális színpadon. Azt hiszem, hogy a nemzetközi diplomáciában is kialakult ez a kép, ami pedig felbátorította az Egyesült Államok ellenfeleit, mint Kína és Oroszország. Nem gondolom, hogy Oroszország lerohanta volna Ukrajnát, ha Trump lenne hivatalban, ahogy nagy valószínűséggel a Hamász sem hajtotta volna végre Izrael elleni támadását, ha Trump lenne az elnök. Szóval komoly problémákat látok a jelen vezetéssel, és igen, ha így folytatjuk, akkor attól tartok, az Egyesült Államok vezető szerepe eltűnik majd. Ami az én reményem, és amin dolgozom az az, hogy ismét egy konzervatív adminisztráció irányítsa az Egyesült Államokat.

Emellett azon is elkezdtünk tevékenykedni, hogy erősítsük kapcsolatainkat a szövetségeseinkkel, mint például Magyarország. Az Egyesült Államoknak Magyarországgal kiváló kapcsolatai voltak Trump elnök alatt,

amikor David Cornstein volt ott a nagykövet, itt pedig Szabó László, majd Takács Szabolcs. Ami az Egyesült Államok vezető szerepének visszaszerzését illeti, még van remény, a magyarok pedig igazán képesek vezető szerepet betölteni, annak ellenére, hogy egy kis országról beszélünk. Nagyon érdekes dolog, és ezt is kifejtem a könyvemben. Tízmilliós országként, amelynek nincs tengeri kijárata, Európa kellős közepén van, és mégis komoly nyomot hagynak a világ színpadán. Ott tartják a CPAC Magyarországot az Alapjogokért Központ szervezésében, amelynek külföldi főmunkatársa vagyok. Ott van Orbán Viktor 12 pontja a politikai vezetésre vonatkozó tanácsként, valamint a világban elfoglalt helye. Szóval, ahogy mondom, optimista vagyok, hogy az Egyesült Államok képes lesz betölteni korábbi szerepét egy új adminisztrációval.

– Miből áll a vezetői szerep képessége az ön véleménye szerint? Legyen az egy globális hatalom, mint az Egyesült Államok vagy éppen Magyarország.

– Globálisan, ami az Egyesült Államokat illeti, az egyik, ami itt történt a közelmúltban az az, hogy feladtuk az elrettentésre épülő modell alkalmazását. Ezért nem félt Oroszország lerohanni Ukrajnát. Emellett szövetségeseinket olyan kötelékek felé tolja, amelyek ellenségesek lehetnek az Egyesült Államok irányában, azért mert nagyon gyenge az adminisztráció Washingtonban. A folyamat Obama idején kezdődött azzal az elképzeléssel, hogy az Egyesült Államok majd a háttérből lesz képes irányítani. Ez indította el az amerikai vezető szerep hanyatlását – én úgy látom. Ez pedig egy rossz dolog,

mert képesnek kell lenni arra, hogy visszariasszunk például olyan rossz szándékú szereplőket, mint Irán vagy Észak-Korea. Trump ezt egy nagyon pragmatikus módon tette. Ő leült tárgyalni, de ezt erős kézzel és súlyos ököllel tette.

Kiléptette például az országot az ENSZ emberjogi tanácsából, mert az valójában nem védelmezi az emberi jogot. Hiszen tagja Kína, ahol ujgurok milliói vannak úgynevezett átnevelő táborokban. Szóval a valódi vezetői képesség arról szól, hogy meg tudja különböztetni a jót a rossztól, kiáll magáért, és úgy folytat tárgyalást az ellenfelekkel, hogy annak során keménységet mutat; valamint a szövetségeseinket korrekt módon kezeli. Például a Biden-kormányzat és nagykövete úgy kezeli Magyarországot, mint valami rossz gyereket, holott Magyarország egy szuverén nemzet, amely védelmezi a családi értékeket, és polgárai, valamint az ország függetlenségét. Ahogyan az adminisztráció a magyarokkal viselkedik az engem őszintén szólva szégyenkezésre késztet, és még sok más amerikait is.

– Jelenleg két olyan regionális konfliktus is zajlik, amelyek egyaránt globális hatással járnak. Ukrajna az egyik, a másik pedig a Közel-Kelet. Gondolja, hogy az Egyesült Államok mindkét helyen képes támogatást nyújtani teljes eszköztárral? Vagy mostanra Ukrajna második számú prioritássá válik?

–Erre válaszolni kicsit összetett a számomra. Ugyanis szerintem Ukrajnát nem hasznot hozó módon támogatjuk, és nem segíti sem Ukrajnát, sem az Egyesült Államokat. Hiszen csak úgy öntjük a pénzt Ukrajnába egy, az amerikai gazdaság számára is nehéz időben, ráadásul ezt mindenféle átfogó célkitűzés nélkül tesszük.

A kongresszus, illetve a kormányzat nem nyilvánította ki, hogy mi az elérendő cél, miként akarjuk elérni az ukrán győzelmet a háborúban a pénz segítségével, amit oda küldünk. Véleményem szerint így semmi hatása nincs, és azt gondolom, hogy vissza kell fogni az Ukrajnának szánt forrásokat.

Nem teljes egészében megszüntetni, hiszen van, ami szükséges, viszont nagymértékben mérsékelni kell, és mellé valami célt rendelni, hogy miként tudunk kijönni ebből a helyzetből. Valamint a pénz felhasználása mellé elszámoltathatóságot és felügyeletet is tenni kell. Az ukrán kormány ugyanis korrupt, különösen az elmúlt kilenc hónapban számos olyan eset történt, amikor azt láttuk, hogy az Ukrajnának küldött összegekkel visszaéltek, még az ukrán védelmi minisztérium is. Pontosan ez a gond, és mégsem beszélünk róla. Ami pedig Izraelt illeti, az egy teljesen más kérdés. Izrael ugyanis az Egyesült Államok szövetségese a Közel-Keleten, és stabilitás teremt ott. Márpedig Amerikának szüksége van stabilitásra abban a térségben, saját nemzetbiztonsága szempontjából is, hiszen, amikor ott stabilitás van, akkor nincs szükség jelenlétre, erőforrásokra, pénzre, emberekre a Közel-Keleten. Izrael pedig ezt segít fenntartani, ráadásul olyan szövetséges, amelyik demokrácia. Tehát Izrael más, mint Ukrajna, bár szintén támadást kellett elszenvednie. Csakhogy egy terrorszervezet részéről, ami szintén megkülönbözteti a másik válságtól. Az amerikai külpolitikának és nemzetbiztonságnak pedig a kettőt különböző módon kell kezelnie.

– Volt szó a vezetői képességről. Ebben az értelemben akkor, amit az Egyesült Államok tesz Ukrajna támogatásával kapcsolatban, példa-e arra, hogy mi nem a globális vezetői szerep betöltése? Hogy annyit mond az adminisztráció Ukrajna támogatásáról, tartson, ameddig tartania kell. A másik pedig az, hogy az amerikaiak milyen mértékig állnak még Ukrajna mögött? Személyes tapasztalat: ahol élek, középosztálybeli környék, egy évvel ezelőtt még sok ukrán zászlót láttam, mostanra azok a zászlók kezdenek eltűnni az ablakokból, előkertekből, verandákról. Ez talán valamire rávilágít a hangulatot illetően.

– Igen, azt tükrözi, hogy az emberek kezdenek rájönni arra, hogy az adminisztráció és a baloldali propagandamédia hazudott nekik. Márpedig nagyon sok mindent állítottak, például azt, hogy Zelenszkij egy Churchill. Pedig Zelenszkij csak egy korrupt ország vezetője. A szívem megszakad az ukrán emberekért, akik próbálnak harcolni, és kirúgni az oroszokat az országukból. Teljes mértékben értem ezt, és hiszem, hogy Ukrajnának szuverén országnak kell maradnia. Viszont az amerikaiaknak is azt beszélték be a támogatást illetően – ahogy ön is utalt rá –, hogy „tartson ameddig tartania kell”, márpedig ez nem egy stratégia.

Ha pedig mi a pénzünket adjuk oda egy másik országnak, mégpedig amerikai adófizetők pénzét, amiért nagyon keményen megdolgozunk, akkor lennie kell egy stratégiai célnak.

Szóval az emberek egyszerűen csak belefáradtak abba, hogy alkalmanként a kongresszus megszavaz egy újabb 40 milliárdos csekket vagy amennyit éppen kér a kormány. A közelmúltban J. D. Vance szenátor írt levelet a Fehér Háznak, és mutatott rá arra, hogy nem világos mekkora összegre is tart igényt a kormányzat Ukrajna támogatására, mert egyszer említ egy összeget, majd más szerepel a kérésben. Szóval a kongresszus sincs tisztában azzal, hogy mire megy a pénz pontosan, és aztán kiderül, hogy ukrán oldalon sem tudnak elszámolni vele. A külpolitikát pedig nem így kell intézni, de még egy üzletet sem.