Folyamatosan túlélők után kutatnak a romok között a Dzsbaliai menekülttábor lakói. A törmelék alól már több holttestet is kiemeltek, munkagépek nélkül azonban csak lassan haladnak előre.
„Szombaton egész nap kiterjedt csapások érték Dzsabaliát, a tábor közepén egy egész lakótelepet vettek célba. A katonai bombázás hatalmas krátert hagyott maga után. Most a romok felett állunk, ahol 15 ember rekedt. Három holttestet húztak ki, és jelenleg továbbiakat keresünk” – magyarázta egy palesztin mentős.
A sebesülteket azonban egyre kevesebb kórházban tudják ellátni, mert nincs elég gyógyszer, ivóvíz, és az áramszolgáltatás is leállt. Gáza legnagyobb egészségügyi intézményében pedig a Hamász terrorszervezet parancsnoki állása után kutatnak az izraeli katonák. A hadsereg szóvivője szerint abban az aknában dolgoznak, amelyet péntek este találtak az Al-Sífa kórházban.
„Csapatainknak négy fő célja van: az első a túszok felkutatása és a velük kapcsolatos információk megszerzése, ez a legfontosabb feladatuk.
A második a fegyverek, valamint a parancsnoki és irányítótermek felkutatása. A harmadik a kórház területén tartózkodó terroristák felkutatása, a negyedik pedig a kórház földalatti részének feltárására és felszámolása” – nyilatkozta az izraeli hadsereg szóvivője.
A kórház vezetése szerint szombaton egy órát kaptak arra, hogy kiürítsék a kórtermeket, ezért több száz beteget evakuáltak. Az izraeli haderő tagadja, hogy elrendelték volna a kiürítést. Az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb jelentése szerint 25 orvos és mintegy 300 beteg maradt a kórházban, köztük dialízisre szorulók és újszülöttek, akiknek elszállítására most a WHO igyekszik kidolgozni egy tervet. Közben a palesztin hatóságok is nemzetközi segítséget kértek a helyzet megoldására.
„Kérem a nemzetközi egészségügyi és segélyszervezeteket, az ENSZ-t és a Vöröskeresztet, hogy ismét gyakoroljanak nyomást a megszálló hadseregre, és segítsenek átszállítani a koraszülötteket vagy a ciszjordániai kórházainkba, vagy az egyiptomi kórházakba, hogy azonnali kezelésben részesüljenek” – fogalmazott a palesztin kormány egészségügyi miniszter.
A palesztin hatóság vezetője pedig szombat este felhívást intézett Joe Biden amerikai elnökhöz, hogy járjon közbe az izraeli hadművelet leállításáért.
Kapcsolódó tartalom
„Az izraeli megszálló erők szörnyű mészárlás követnek el a palesztinok ellen a Gázai övezetben, legutóbb két iskolánál több száz erőszakkal kitelepített embert öltek meg. Ez arra késztet, hogy ismét követeljem Öntől és a világ vezetőitől, hogy vessenek véget a népünk elleni agressziónak. Eddig több mint 42.000 palesztin sebesült vagy halt meg, főként gyermekek és nők, emellett több tízezer otthon, iskola, kórház, imahely és közintézmény dőlt romba” – mondta Mahmúd Abbász palesztin elnök.
Ezzel egyidőben az izraeli miniszterelnök alkalmatlannak nevezte a palesztin hatóságokat arra, hogy felelősséget vállaljanak a Gázai övezetért. Benjámin Netanjáhu arról is beszélt, hogy csapataik betartják a háború szabályait, például humanitárius segélyeket küldenek a térségbe.
„A humanitárius segítségnyújtás elengedhetetlen a nemzetközi támogatás folytatásához. Enélkül még a legnagyobb barátainknak is nehéz lenne támogatni minket, és nehézségekbe ütközne, hogy a háborút a végsőkig folytassuk. Ezért a háborús kabinet elfogadta az amerikai kérést, hogy napi két üzemanyag-szállító teherautó belépését engedélyezzék a Gázai övezet déli részére” – jelentette ki izraeli kormányfő.
Benjámin Netanjáhu kiemelte, hogy nem kaptak ajánlatot vagy javaslatot a palesztin terroristáktól az október 7-én elhurcolt túszok ügyében, de mindent megtesznek, hogy hazahozzák az elrabolt izraelieket. Szombaton ugyanis több ezer fős tömeg vonult a jeruzsálemi miniszterelnöki hivatalhoz elrabolt hozzátartozóik visszaszerzését követelve.