A Német Keresztényszociális Unió volt főtitkárának, Gerold Tandlernek a lánya egy üzlettársával együtt került a bíróság elé, ugyanis Tandler a feltételezések szerint egy vagyont keresett a koronavírus-ügyleteken azzal, hogy védőmaszkokat szerzett be a szövetségi kormánynak és Bajorországnak. Az ügyészség szerint 23,5 millió eurónyi adót csalt el – olvasható a német Bild hasábjain. Az ügy 2020 márciusáig nyúlik vissza, amikor az egyébként ingatlanügynökként tevékenykedő, egy PR-ügynökséget és egy müncheni kávézót is üzemeltető Andrea Tandler a Covid elleni védőmaszkok közvetítőjeként lobbizott a bajor államnál.
A bajor parlament honlapján elérhető vizsgálóbizottsági dokumentum alapján Andrea Tadler és társa több mint 48 millió eurót keresett a maszkügyletekkel a koronavírus-járvány kezdetén, amihez azonban kormányközeli kapcsolatokra volt szüksége.
Ebben pedig a magyar kormányt évek óta rendszerintű korrupcióval vádoló EP-képviselő, Monika Hohlmeier segített neki.
Kapcsolódó tartalom
A német adófizetők eurószázmillióit felemésztő üzletről a bajor parlament vizsgálóbizottságának 2023-as jelentése a következőképpen fogalmazott:
„A Monika Hohlmeier közreműködésével a bajor államnak eladott Emix-maszkok a valaha beszerzett legdrágább maszkok voltak Bajorország történetében, továbbá azokat eleve nem lett volna szabad piacra engedni.”
Ki kell emelni azonban, hogy az Andrea Tandler neve mellett szereplő 48 millió euró csupán a közvetítői díj, amelyet Hohlmeier barátnője bezsebelt. A svájci székhelyű Emix cég összességében több mint 670 millió euró értékben adott el használhatatlan egészségügyi maszkokat Bajorországnak, Észak-Rajna–Vesztfáliának és a szövetségi kormánynak.
Ez a 2020 márciusi forint-euró középárfolyamon számolva összesen 240,5 milliárd forintos károkozást jelentett az állami büdzsének, amiből Andrea Tandler és társa 48 millió eurót (17,232 milliárd forint) tett zsebre.
Kapcsolódó tartalom
Monika Hohlmeier és a haverizmus
Az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke, Monika Hohlmeier ebben az ügyben nem kisebb szerepet vállalt, minthogy 2020. március 3-án először a bajor egészségügyi miniszternek, Melanie Humlnek ajánlotta be Tandlert, majd másnap Jens Spahn akkori szövetségi egészségügyi miniszternek is.
Andrea Tadler lényegében a pályázati elbírálási szabályokat megkerülve azonnal megkapta az általa amerikai gyártmányúnak és FFP2-es besorolásúnak mondott maszkokra szóló közbeszerzést.
A vizsgálóbizottság jelentése megállapítja, hogy 2020. március 3-án a bajor egészségügyi minisztérium egymillió darab FFP2-es védőmaszkot rendelt az amerikai 3M vállalattól a svájci Emix Tradingen keresztül, összesen nettó 8,9 millió euró értékben. A svájci kereskedőcég, az Emix addig ismeretlen szereplő volt a piacon, amelyet néhány fiatal üzletember alapított. (A vizsgálóbizottsági jelentés megállapítása csak a bajor állam által megrendelt és kifizetett egymillió maszkot említi, azonban Hohlmeier barátnője üzletet kötött Észak-Rajna–Vesztfália tartománnyal és a Német Szövetségi Köztársasággal is – a szerk.)
Tandler pedig azzal a mesével házalt a bajor és a szövetségi kormánynál, hogy a svájci hadsereg több millió FFP2-es szájmaszkot vásárolt az amerikai 3M-től, melyeket azonban hajlandók eladni polgári használatra.
Kapcsolódó tartalom
A botrányosan alakult üzletről a német Tagesschau azt írta: „Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter a Bundestag költségvetési bizottsága előtt elismerte, hogy Tandler 2020. március 9-én tájékoztatta őt az Emix cég ajánlatáról. Ez volt az egyik legnagyobb maszkügylet az országban.” Ebben az ügyletben a német állam több mint 670 millió euróért vásárolt egyéni védőfelszerelést az Emixtől, amelynek két kezelője feltehetőleg 130–200 millió eurót keresett vele – írta a gazdasági lap.
Miért éppen Hohlmeier?
Monika Hohlmeier számára kikövezett út vezetett a német belpolitikába, hiszen édesapja, Franz Josef Strauss 1978 és 1988 között bajor miniszterelnök volt, valamint közel három évtizedig a CSU pártelnöki posztját is betöltötte. Andrea Tandler pedig annak a Gerold Tandlernek a lánya, aki Strauss alatt a CSU főtitkára volt, később pedig a bajor kormányzatban töltött be miniszteri tisztséget. Ebből adódóan, ahogyan azt a parlamenti jelentés is kiemelte, Strauss lánya (Monika Hohlmeier) és Andrea Tandler ismerték egymást.
Kapcsolódó tartalom
Az érintettek bírósági meghallgatását idézve azonban kiderül, hogy Hohlmeierben fel sem merült a korrupció ötlete.
Elmondása szerint inkább kötelességének érezte, hogy közvetlenül is tájékoztassa a bajor egészségügyi minisztert erről a lehetőségről, hiszen a minisztérium éppen védőmaszkok beszerzésén fáradozott.
Noha vitathatatlan tény, hogy 2020 márciusában a világ összes kormánya azért küzdött, hogy védőfelszerelésekkel és egészségügyi eszközökkel lássa el országát, jogosan merül fel a kérdés, hogy az átláthatóságot másokon számonkérő Hohlmeierben miért nem vetődött fel a gyanú, hogy vajon komolyan vehető-e az egészségügyi eszközök piacán egy olyan személy, akinek bajor kolbászt és söröket népszerűsítő PR-cége van, és egy kávézót is üzemeltet Müchenben?

Mint a vizsgálóbizottsági jelentésből kiderül, Hohlmeier 2020. március 3-án sms-ben ezt írta Melanie Huml egészségügyi miniszternek:
„Kedves Melanie! Csak azt akartam kérdezni, hogy Bajorországnak szüksége van-e védőmaszkokra, Svájcban van egymillió tartalékban. Az érdeklődést sürgősen regisztrálni kell, mivel sok megkeresés van. Én csak az üzenet továbbítója vagyok. A kereskedő a svájci hadsereg beszállítója. Nyilván normál árakat számít fel. Ezt legalább tudatni akartam veled, így eldönthetitek, hogy akartok-e lépni. Üdvözlettel: Monika.”
Masszív kapcsolatrendszer
Monika Hohlmeier bevallása szerint anyagi hasznot nem húzott az üzletből, mégis aktívan pörgette barátnője üzletét. Március 4-én az akkori szövetségi egészségügyi minisztert, Jens Spahnt is megkereste sms-ben.
Kapcsolódó tartalom
„Kedves Jens! Most kaptam az információt, hogy 5 millió védőmaszk kapható normál áron egy nagykereskedőnél. Egymillió küldhető Bajorországba és NRW-ba (Észak-Rajna–Veszfália – a szerk.). Nem tudom, hogy vannak-e ellátási problémák, ha igen, akkor kérem, mielőbb tudassa velem, hogy szükség van-e a fennmaradó hárommillióra, mert akkor kapcsolatba lépek velük. Én csak az üzenet közvetítője vagyok, és egyikben sem vagyok anyagilag vagy egyéb módon érintett (…).” Hohlmeier ajánlata felkeltette az egészségügyi miniszter érdeklődését, aki néhány nappal később személyesen találkozott Tandlerrel, később pedig a bajor egészségügyi minisztérium emberei is felkeresték.
Amikor Hohlmeier segít
A bajor egészségügyi minisztérium megállapodott Tandlerrel, aki egy héten belülre ígérte a maszkok szállítását. Az egymillió darabos szállítmánynak a müncheni repülőtérre kellett volna megérkeznie az Egyesült Államokból.
A valóságban az Emix által rendelt maszkok március végén érkeztek Münchenbe, de nem az USA-ból, hanem Egyiptomból.
A származási ország eltérése miatt a szállítmány fennakadt a vámon, aminek feloldásához a bajor tárca a szövetségi minisztérium segítségét kérte.
A nagy igyekezet ellenére azonban kiderült, hogy nem az amerikai 3M-féle FFP2-es maszkok érkeztek Münchenbe, hanem valószínűleg kínai KN95-ös maszkok, amelyek semmilyen tekintetben nem feleltek meg az FFP2-es kritériumoknak.
Kapcsolódó tartalom
Ezen túlmenően pedig a parlamenti jelentés azt is hangsúlyozta, hogy ezen maszkok darabját bruttó 11 euróért vásárolta meg a bajor állam, miközben a bajorországi Vöröskereszt 5,99 euró/darab áron tudott beszerezni valódi FFP2-es védőmaszkokat.
Mint az a vizsgálóbizottság jelentéséből kiderül: „Bár az Emix nem szállította le az eredetileg felajánlott árut az ígért határidőn belül, és nem megfelelő vagy hamisított igazolást nyújtott be, az egészségügyi minisztérium nem támasztott visszafizetési vagy kártérítési igényt.”
A német sajtóban megjelent információk szerint Andrea Tandlerés PR-cége, a Little Penguin GmbH 5 és 7,5 százalék közötti sikerdíjat (jutalékot) kapott az Emixtől.
A kormánypártok megszedték magukat
Az Emix mellett azonban mások is megkötötték a saját üzletüket a CDU és a CSU kapcsolatain keresztül, amiről a Magyar Nemzet is beszámolt 2021-ben. A CSU korábbi bajor tartományi igazságügyi minisztere, Alfred Sauter is szert tett némi mellékjövedelemre, amikor párttársa, Georg Nüsslein tanácsadó cégén keresztül kötöttek szerződést a bajor egészségügyi tárcával.
Kapcsolódó tartalom
Sauter ügyvédként vett részt a szerződések előkészítésében, amiért 1,2 millió eurós ügyvédi díjat számított fel. Két további CDU-s politikus, Nikolas Löbel és a türingiai Mark Hauptmann ellen is nyomozás indult; előbbi 250 ezer eurót zsebelt be közvetítőként, és utóbbi is közvetítői díjat fogadott el a maszkügyletekben.
A CSU-s Hohlmeier esetében pedig azért nem történt hatósági szintű vizsgálat, mert anyagi haszna valóban nem származott az Emix-üzletből.
A Bild cikke itt olvasható.
A Tagesschau cikke itt olvasható.
A Magyar Nemzet cikke itt olvasható.
A bajor parlament vizsgálóbizottsági jelentése itt olvasható.
Kiemelt képen: Monika Hohlmeier, az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága delegációjának vezetője (j), valamint Petri Sarvamaa (k) és Lara Wolters (b), a delegáció tagjai az országgyűlési bizottságok képviselőivel folytatott tárgyaláson az Országházban 2023. május 16-án (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)