Aktuális

Busszal ütközött egy személyautó az autópályán, egy ember súlyosan megsérült

Jordánia nem írja alá az áramot vízért cserébe biztosító megállapodást Izraellel

Jordánia nem fogja aláírni az áramot vízért cserébe biztosító megállapodást Izraellel – jelentette be csütörtökön Ajmán Szafadi jordániai külügyminiszter.

„Volt egy regionális párbeszédünk regionális projektekről. Úgy vélem, hogy mindebben (…) ahogy a háború ezt bizonyítja, nem lesz előrelépés” – hangsúlyozta Szafadi az al-Dzsazíra pánarab televíziónak adott nyilatkozatában a Gázai övezetben dúló háborúra utalva.

Leszögezte, hogy

Jordánia mindent megtesz, „ami véleménye szerint segít a palesztin népnek”.

A jordániai diplomácia vezetője kiemelte, hogy a királyság a háború lezárására összpontosít. Mint mondta, Izrael cselekményei háborús bűncselekménnyel érnek fel, és nem minősíthetők önvédelemnek.

Kapcsolódó tartalom

Ha bármely más ország csinálná azt, amit Izrael, már szankciókkal sújtották volna” – húzta alá.

Szafadi kijelentette, hogy Jordánia sosem bocsátkozna vitába arról, hogy ki fogja a palesztin térséget irányítani a harcokat követően tekintettel arra, hogy egy ilyen lépés jelen helyzetben csak felbátorítaná Izraelt arra, hogy kénye-kedvére cselekedjen.

„Ha a nemzetközi közösség párbeszédet szeretne erről, akkor meg kell fékeznie a háborút”

– tette hozzá.

A jordániai hírügynökség csütörtökön jelentette, hogy a jordániai hadsereg tábori kórházat küldött a ciszjordániai Nabluszba a sebesültek és egyéb betegek ellátására.

Az Izrael, Jordánia és Egyesült Arab Emírségek közötti megállapodást eredetileg a következő ENSZ-klímacsúcson, a Dubajban két hét múlva kezdődő COP28-on tervezték aláírni.

A projekt keretében a vízhiánnyal küzdő királyság további 200 millió köbméter vízhez jutott volna. Az Akabai-öböl mentén működő izraeli sótalanító üzemekben feldolgozott tengervizet egyebek között Ammánba és más jordániai térségekbe szánták.

Ajánljuk még