Aktuális

Lezárják az M19-es autóutat egy győri szakaszon szerdán és csütörtökön napközben

Lampedusa szigetén ősszel is tele van a migránstábor

Szünet nélkül érkeznek az emberekkel teli csónakok az Európa egyik déli migrációs kapujának tartott olaszországi szigetre, Lampedusára, a nyár elmúltával is több mint ezerháromszázan szoronganak a táborban – közölte a központot fenntartó Olasz Vöröskereszt szerdán.

Az utóbbi órákban, szerda nulla órától több mint tíz csónak kötött ki Lampedusa partjain több mint 520 emberrel. Kedden tizenkilenc vízi jármű érkezett.

A hatezres lakosú sziget migránstáborában, amely valamivel több mint négyszáz főt képes befogadni, ismét több mint ezerháromszázan szoronganak úgy, hogy szerda reggel kétszáz embert már átszállítottak Szicíliába – közölte Rosario Valastro, az Olasz Vöröskereszt elnöke. A szervezet idén júniustól vette át a lampedusai regisztrációs központ (hot spot) működtetését.

Valastro hozzátette, hogy a zsúfoltság ellenére mindent megtesznek az érkezők gyors ellátásának és első egészségügyi vizsgálatának biztosítása érdekében.

Hatósági információk szerint a Tunézia és Lampedusa közötti tengerszakaszon még további tizenegy csónak van úton, de közülük több nehezen fogja tudni megtenni az utat az olaszországi partokig.

A migrációs áramlat az utóbbi hetekben enyhülni látszott, de a hatóságok beszámolója szerint most ismét erősödött az időjárás javulása miatt. Az ősz beállta ellenére az emberkereskedők, ahogy elcsendesedik a tenger, azonnal vízre teszik az emberekkel megtömött csónakokat.

Lampedusa szigetén kötött ki 49 emberrel a fedélzetén a Nadir nevű civil hajó, amelyet a Resqship német nem kormányzati szervezet működtet.

Az Ocean Viking, az Orvosok határok nélkül szervezet hajója az abruzzói Ortona kikötőjében ért partot 128 migránssal. Idén Ortonában már hat NGO-hajó kötött ki.

A római belügyminisztérium adatai szerint év eleje óta Olaszországba több mint 148 ezren érkeztek, a tavalyi év ugyanazon időszakéban mért kevesebb mint 93 ezerhez képest.

Ajánljuk még