Rendkívüli

Sulyok Tamás a Fidesz–KDNP államfőjelöltje

Franciaországban már 1500 fölé ugrott az antiszemita cselekmények száma

Franciaországban 1518 antiszemita cselekményt regisztráltak a Hamász iszlamista palesztin terrorszervezet október 7-én Izraelben elkövetett terrortámadása óta – közölte kedden Gérald Darmanin belügyminiszter az Europe1 francia kereskedelmi rádióban.

Ez a szám háromszor annyi, mint amennyi a tavaly egész évben elkövetett antiszemita cselekmények száma: 2022-ban 436 esetet jelentettek a hatóságoknak.

Az elmúlt hónapban 571 embert állítottak elő, s 330 eljárást indítottak antiszemita cselekményekkel kapcsolatban – jelezte a belügyminisztérium az AFP hírügynökségnek.

„Történtek muszlimellenes cselekmények is, de ezek nem érik el azt a mértéket, amit az antiszemitizmus esetében tapasztalunk” – hangsúlyozta Darmanin.

„Vannak mecsetek, amelyekbe halálos fenyegetéseket, merényletfenyegetések érkeztek, és nagyon sok az iszlámellenes megszólalás, a többi között a televíziós műsorokban” – tette hozzá, jelezve vagy az igazságszolgáltatás vagy a médiahatóság, az Arcom, már vizsgálja ezeket az ügyeket.

A tárcavezető az X-en azt is jelezte: az idei év kezdete óta 1762 antiszemita, 564 keresztényellenes és 131 muszlimellenes cselekményt regisztráltak a hatóságok.

Kapcsolódó tartalom

A miniszter részletezte is a rögzített antiszemita cselekmények jellegét, miután Abdelali Mamoun, a párizsi nagymecset imámja kedden az RMC rádióban azt a kérdést tette fel, hogy hol van az a mintegy 1500 antiszemita cselekmény, amelyek Franciaországban történtek. „Szeretném, ha nyilvánosságra hoznák őket, hogy szolidaritást vállalhassunk a franciaországi zsidókkal” – fogalmazott a vallási vezető.

A belügyminiszter elítélte a szerinte „nagyon megdöbbentő célozgatásokat”.

A tárca összesítése szerint az antiszemita cselekmények fele „feliratok, plakátok, transzparensek, egyebek mellett „halál a zsidókra” és a horogkeresztek”, 22 százalékuk fenyegetések és sértegetések, 10 százalékuk terrorizmus dicsőítése, 8 százalékuk rongálás, 6 százalékuk gyanús viselkedés, 2 százalékuk testi sértés és 2 százalékuk közösségi helyek elleni támadás. A legtöbb esetet Párizsban jelentették.

A párizsi nagymecset rektora, Chems-Eddine Hafiz elhatárolódott az imám megjegyzésétől, szerinte a vallási vezető „saját nevében” beszélt. A rektor hozzátette: az imám vele tudatta, „sajnálja, hogy nagyon félreérthetően fogalmazott”, s nem állt szándékában „megkérdőjelezni a riasztó számokat”.

Kapcsolódó tartalom

„A párizsi nagymecset nem tagadja, nem bagatellizálja és nem relativizálja az elmúlt hetekben Franciaországban történt antiszemita cselekményeket, és teljes mértékben bízik a belügyminisztérium által közzétett adatokban” – olvasható a közleményben.

Az intézmény „mélységesen sajnálja az antiszemita cselekmények növekedését, és teljes mértékben elítéli azokat” – tette hozzá a párizsi nagymecset. „Szeretnék köszönetet mondani a párizsi nagymecsetnek a tisztázásáért, és azért, hogy nem kívánja kisebbíteni a Franciaországot érintő antiszemita cselekményeket” – írta az X-en a belügyminiszter a közleményre reagálva.

Franciaországban él Európában a legnagyobb – 500-600 ezresre becsült – zsidó közösség, és muszlimok is Franciaországban élnek a legnagyobb számban Európában, számuk 5 és 6 millió közötti.

Vasárnap csaknem 200 ezren vettek részt országszerte az antiszemitizmus elleni tiltakozó meneteken, amelyeken több vallás képviselője is jelen volt, de a párizsi nagymecset és a Muzulmán Vallás Tanácsa képviselői nem csatlakoztak, és sajnálkozásukat fejezték ki amiatt, hogy az iszlamofóbia ellen nem emeltek szót a szervezők.

Ajánljuk még