Interjú

Zelenszkij: Ukrajna új ellentámadásra készül

Az izraeli pénzügyminiszter szerint a palesztinoknak önként el kellene hagyniuk Gázát

Becalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter kedden kijelentette, hogy a Gázai övezet nem képes fennmaradni független egységként, ezért az ott élő palesztinok jobban tennék, ha önként elhagynák a területet és más országokba távoznának.

Szmotrics azt mondta, hogy támogatja az izraeli parlament két képviselőjének felhívását, akik egy újságcikkben szólították fel a világ országait, hogy fogadják be a Gázai övezetből menekülni akaró palesztinokat.

Danny Danon, az Izraelben kormányzó Likud, valamint Ram Ben Barak, az ellenzéki Van Jövő párt parlamenti képviselője nemrég közösen írt cikket a The Wall Street Journal című amerikai lapba.

„Még a viszonylag csekély számú – akár csak tízezer – gázai befogadása is jelentősen javítana az övezetbeli humanitárius helyzeten.

A nemzetközi közösségnek erkölcsi lehetősége és kötelessége, hogy együttérző legyen a gázai lakossággal, és közreműködjön a Közel-Kelet békéjének és stabilitásának, a gázaiak jobb életkörülményeinek megteremtésében” – írták a cikkükben a képviselők.

A pénzügyminiszter szerint egy olyan kis terület, mint a Gázai övezet természetes erőforrások nélkül nem tud fennmaradni, és hozzátette hogy „Izrael Állam többé nem lesz képes elfogadni egy független egység létezését a Gázai övezetben”.

Kapcsolódó tartalom

„Üdvözlöm a gázai arabok önkéntes kivándorlási kezdeményezését a világ országaiba. Ez a megfelelő humanitárius megoldás a gázai lakosok és az egész régió számára 75 évnyi menekültválság, szegénység és veszély után” – közölte Szmotrics. A jobboldali Vallásos Cionisták nevű párt elnöke nem csak pénzügyminiszter, hanem a katonai igazgatás alatt álló Ciszjordánia ügyeiért is felel.

Szmotrics a múlt héten írt levelet Benjámin Netanjahu kormányfőnek és Joáv Galant védelmi miniszternek, melyben kifejtette hogy „arabmentes biztonsági zónákat” akar a ciszjordániai zsidó telepek körül.

Levelében Szmotrics azt állította, hogy az elmúlt hetekben többször is felvetette Netanjahunak a „palesztinmentes” övezetek lehetőségét, és ő a kérdés megvizsgálására utasította Herci Halevit, a hadsereg vezérkari főnökét.

Szmotrics szerint ennek ellenére nem történt előrelépés az ügyben.

A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorcsoport fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, mintegy 1200 embert meggyilkoltak, háromezret megsebesítettek, 240 túszt elhurcoltak.

Kapcsolódó tartalom

Izrael válaszul katonai műveletet indított a Hamász uralmának megtörésére. A legfrissebb értesülések szerint 11 240-re növekedett a halálos áldozatok száma az izraeli erők ostromolta palesztin területen.

Ajánljuk még