Legfrissebb

Egy 15 éves fiú meglőtt egy bolti eladót Svédországban

„Nem tudni, hányan élnek még a Hamász túszai közül”

Az Egyesült Államoknak nincsenek pontos információi arról, hogy a radikális iszlamista Hamász palesztin szervezet által október 7-én elhurcolt túszok közül hányan vannak életben – jelentette ki az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap.

Jake Sullivan az ABC televíziónak adott interjúban beszámolt arról, hogy az elrabolt emberek között kilenc amerikai állampolgár és egy állandó amerikai tartózkodási engedéllyel – úgynevezett „zöld kártyával” – rendelkező ember van, de a sorsukról nincs megerősített értesülés.

Izrael hivatalosan 239 emberről beszél, akik a palesztin terrorszervezet fogságába kerültek október elején.

A Hamász azon bejelentésére, miszerint az izraeli légicsapásokban „bizonyos számú” fogoly is életét veszítette, a fehér házi illetékes azzal reagált, hogy „amit a Hamász állít, azt nem lehet készpénznek venni, ugyanakkor az Egyesült Államok

nincs abban a pozícióban, hogy azt megerősítse, vagy cáfolja”.

A Gázai övezetben folytatódó izraeli katonai műveletekre reagálva Jake Sullivan úgy fogalmazott, hogy „nem akarunk tűzharcot látni egy kórházban, ahol ártatlan, egészségügyi ellátásra váró emberek vannak”. Elismerte, hogy a Hamász általános taktikájához tartozik, hogy civileket élő pajzsként használ, és ez rámutat a nehézségre, amellyel az izraeli hadsereg katonái szembesülnek, de hozzátette, hogy ez nem csökkenti Izrael felelősségét abban, hogy megkímélje a polgári személyeket.

A palesztin terület jövőjével kapcsolatban a nemzetbiztonsági tanácsadó kijelentette, hogy az Egyesült Államok álláspontja világos. Ennek lényege, hogy Izrael nem szállhatja meg újra a Gázai-övezetet, nem csökkentheti az övezet területét, nem telepíthetnek ki erőszakkal palesztin embereket, ugyanakkor az övezet nem szolgálhat többé terrortámadások kiindulópontjául izraeliek és mások ellen sem. Megjegyezte, hogy a palesztin közigazgatású Gázai övezet és Ciszjordánia kormányzásának jövőjéről zajló tárgyalásokon

különös súllyal kell figyelembe venni a palesztinok szavát.

Az amerikai javaslatokkal ellentétesen nyilatkozott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap egy interjúban.

A kormányfő a CNN amerikai hírtelevízióban kijelentette, hogy Izrael első számú prioritása a Hamász elpusztítása, a Gázai övezet jövőjét illetően pedig érvényesülnie kell egy mindenre kiterjedő izraeli katonai biztosítéknak, amivel elkerülhető a terrorizmus újraéledése.

Megállapította, hogy egy jövendő civil fennhatóságnak két dologban együttműködőnek kell lennie, mégpedig abban, hogy a Gázai övezetet „demilitarizálja” és „deradikalizálja”, azaz mentesítse a szélsőségesektől. A múltban mindkettőt illetően kudarcot vallott a Palesztin Hatóság – tette hozzá az izraeli kormányfő, aki szerint olyan civil közigazgatást kell létesíteni, amely

nem esik ugyanabba a hibába, amibe elődjei.

Egy nappal korábban Benjámin Netanjahu világosan elutasította azt az elképzelést, hogy a Ciszjordániát irányító Palesztin Hatóság kapjon felügyeletet a Gázai övezet felett is, és azt is kijelentette, hogy Izrael fenn fogja tartani magának a jogot arra, hogy a jövőben is szabadon behatoljon a területre fegyveresek elleni műveletek végrehajtása végett.

A Gázai övezet legnagyobb kórháza közelében folytatódó harcokkal kapcsolatban Benjámin Netanjahu vasárnap azt mondta, nincs ok arra, hogy az ott ápolt betegeket ne tudnák evakuálni, ugyanis Izrael menekülési folyosót nyitott ennek érdekében vasárnap.

Az izraeli kormányfő élesen bírálta az ENSZ főtitkárát a vasárnapi interjúban, és azt mondta, hogy António Guterres kizárólag

Izraelt hibáztatja ahelyett, hogy a Hamásztól követelné az emberi jogok betartását.

António Guterres reagálásában visszautasította Benjámin Netanjahu szavait, és azt állította, hogy ő a válság kezdete óta elítélte a Hamászt, de azt hangoztatta, hogy a terrorszervezetet el kell választani a palesztin emberektől, és megjegyezte, hogy a palesztinoknak is vannak sérelmei az „56 éve tartó megszállás” miatt.

A kiemelt kép illusztráció. (Forrás: MTI)

Ajánljuk még