Percről percre

Tovább vonul délre az árhullám, hétfőn Baján tetőzik a Duna | Újra megáll a metró a Batthyány téren – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Nemzeti zászlókat lengettek és hazafias jelszavakat skandáltak – több tízezren ünnepelték a legfontosabb állami ünnepet Lengyelországban

Több tízezren ünnepelték szombaton Varsóban a legfontosabb lengyel állami ünnepet, a függetlenség napját a nemzeti körök által hagyományosan megtartott meneten, amelyet idén a nemzeti himnuszra utaló „Nincs még veszve Lengyelország” mottóval rendeztek meg.

Az onet.pl német tulajdonú lengyelországi hírportál 70-90 ezerre, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester, a második legnagyobb parlamenti pártnak, a Polgári Platformnak az alelnöke pedig 40 ezerre becsülte a részvevők számát.

November 11-e, a függetlenség napja a legnagyobb nemzeti ünnep Lengyelországban. Annak emlékére tartják meg, hogy Lengyelország az első világháború végén, 1918 novemberében, 123 évi felosztottság után visszaszerezte önálló államiságát.

Az ebből az alkalomból a nemzeti körök által hagyományosan megtartott menet résztvevői nemzeti zászlók tömege alatt, hazafias jelszavakat hangoztatva vonultak át a belvárosi Poniatowski hídon a Visztula túlsó partjára, a Nemzeti Stadionhoz, amelyben koncerttel zárult az ünnepség.

A menetet rendőrök és önkéntes rendfenntartók biztosították. Az esemény incidensek nélkül zajlott le, a menet útvonalán megjelenő

kisebb baloldali ellentüntetést a rendőrség elkülönítette a tömegtől.

Központi állami megemlékezést délben rendeztek Varsóban. Ünnepi beszédében Andrzej Duda elnök a lengyel történelmi tapasztalatra utalva az ukrajnai háborúra is kitért.

„Amennyiben nem állítják le (…) Oroszország birodalmi ambícióját, az tovább fog élni, újabb nemzetek leigázására fog törekedni” – figyelmeztetett az államfő.

Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter az X közösségi felületen szombaton azt írta:

a függetlenségi ünnep idén aktuálisabb, mint valaha.

„Miközben keleten dúl a háború, nyugaton elkészült egy alattomos terv arra, hogy hazánkat megfosszák szuverenitásától és függetlenségétől” – jelentette ki Ziobro az uniós alapszerződések módosításának tervére utalva.

Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke még péntek este, egy kapcsolódó varsói megemlékezésen úgy ítélte meg, hogy az uniós alapszerződések módosításának terve nemcsak szuverenitásvesztéssel járna, hanem „egyenesen Lengyelország megsemmisítésével”.

Az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságában (AFCO) október végén megszavazott tervezet szerint az alapszerződésekbe 267 olyan módosítást vezetnének be, amelyek értelmében kiterjesztenék az uniós intézmények hatáskörét, és 65 területen megszüntetnék az egyhangú döntéshozatal kötelezettségét.

Kiemelt kép: több tízezren ünneplik Varsóban a legfontosabb lengyel állami ünnepet. (Forrás: MTI/EPA)

Ajánljuk még