Új biztonsági segítségnyújtási csomagot mutatott be Kishida Fumio miniszterelnök a múlt heti manilai látogatásakor. Az Asia Times cikke szerint
a japán kormányfő egy négymillió dolláros támogatást jelentett be part menti radarrendszer kiépítésére a Fülöp-szigeteken, amely nem titkoltan a szigetország Kínával szembeni biztonságát növelné.
Japán továbbá várhatóan legalább öt 97 méter hosszú hajót is biztosít majd a Fülöp-szigeteki nemzeti gárdának. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa, a két ország ugyanis elkötelezett a Tokió és Manila közötti védelmi együttműködés erősítése mellett is. Az Asia Times cikke szerint ez valószínűleg még nagyobb és erőteljesebb hadgyakorlatokat jelent, valamint azt, hogy Japán kifinomultabb fegyverrendszereket fog átadni partnere részére, amelyekkel megvédheti magát a szomszédos Kínától.
Az Asia Times úgy fogalmaz,
a két fél jelezte elkötelezettségét a háromoldalú szövetség kialakítása mellett az Egyesült Államokkal, különös tekintettel arra, hogy Japán és a Fülöp-szigetek közel vannak Tajvanhoz.
A japán miniszterelnök regionális körútja felingerelte Pekinget. Erre a portál szerint abból lehet következtetni, hogy a kínai állam által támogatott Global Times című lap Fumio látogatását „bajkeverő utazásnak” minősítette, amelyen a japán vezető „halálos fegyvereket” tartalmazó „ajándékcsomagokat” osztogatott.
Új amerikai bázisokat létesíthetnek
A védelmi háromszög amerikai oldaláról már korábban szó esett. Ahogy arról a hirado.hu beszámolt, kínai és Fülöp-szigeteki hajók közelmúltbeli összeütközését követően felvetődött, hogy a Pentagon új amerikai bázisokat létesíthet az ország területén, a Dél-kínai-tenger és Tajvan déli partjai közelében, melyek kulcsszerepet játszhatnak egy kínai–tajvani konfliktusban.
Kapcsolódó tartalom
Milliárdos beruházásokban váltották le Kínát Japánra
A Fülöp-szigetek nemcsak a védelmi politikában, de gazdasági téren is nagy lépést tett nemrég a Kínával ellentétes irányba. A közlekedési minisztérium napokban tett bejelentése szerint ugyanis
a szigetország egy sor nagyszabású infrastrukturális projektet állít le teljesen, melyeket eddig Kínával közösen folytattak. Ezeket japán és nyugati riválisok veszik majd át.
A szakítás előzménye, hogy Kína 24 milliárd dollárt ígért infrastrukturális projektekre Duterte korábbi elnök alatt, amelyek közül ez idáig szinte semmit sem teljesítettek.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Antony Blinken amerikai külügyminisztert üdvözli Kisida Fumio japán miniszterelnök Tokióban 2023. november 7-én. Blinken a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport, a G7 külügyminisztereinek találkozójára érkezett Japánba (Fotó: MTI/AP/Reuters Pool/Jonathan Ernst)