Lényeges

Ők kapták idén a Kossuth-díjat

Izrael-ellenes megnyilvánulásai miatt az amerikai képviselőház határozatot hozott egy demokrata képviselővel szemben

Az amerikai képviselőház egy ritkán alkalmazott eljárásban elítélte Izrael-ellenes megnyilvánulásai miatt a demokrata párti Rashida Tlaib képviselőt kedden késő este.

A demokrata párt radikális baloldali szárnyához sorolt politikus elleni indítványt 234 képviselő szavazta meg, ami azt jelenti, hogy 22 demokrata párti alsóházi tag is párttársa ellen voksolt.

Kapcsolódó tartalom

A határozatot beterjesztő Rich McCormick republikánus képviselő a vitában azzal vádolta az eljárás alá került Rashida Tlaibot, hogy nyilatkozataiban egy ország és polgárainak eltörlését támogatja.

A palesztin származású politikus azzal vádolta kritikusait, hogy el akarják hallgattatni, és úgy érvelt, hogy Izrael kormányának bírálatát antiszemitizmusnak bélyegezni „veszélyes precedens”.

Rashida Tlaib az elmúlt hetekben többször szólalt fel palesztinpárti tüntetéseken, és a közösségi médiában posztot tett közzé, amely a Hamász által is használt és Izrael létezéshez való jogának közvetett tagadásaként értelmezett „A folyótól a tengerig” szlogent tartalmazta a palesztinok területi követeléséről.

A politikussal szemben elfogadott határozat, hivatalos nevén censure, formális, így jogkövetkezménnyel nem jár a képviselői státuszra vonatkozóan, ugyanakkor a kizárás mögött a második legsúlyosabb szankció a Kongresszus eljárási szabályai szerint. A képviselőház történetében eddig összesen 26 alkalommal alkalmazták, a modern időkben, 1966 óta pedig mindössze kilencszer.

Kiemelt kép: Getty

Ajánljuk még