Az ABC News amerikai hírtévé kérdésére, hogy a háború után kinek kellene kormányoznia, Benjámin Netanjahu úgy válaszolt: „Azoknak, akik nem akarják folytatni a Hamász útját”. „Izrael határozatlan időre átveszi a teljes felelősséget a biztonságért” a palesztin területen, „mert láttuk, mi történik, ha nem tesszük. Amikor nincs meg ez a felelősségünk a biztonságért, akkor a Hamász terrorjának olyan mértékű kitörését látjuk, amelyet el sem tudtunk képzelni” – mondta.
Kapcsolódó tartalom
A televíziós interjú során Netanjahu ismét elutasította a Gázai övezetben a tűzszünet gondolatát a palesztin iszlamista mozgalom által az Izrael elleni október 7-i, a konfliktust kirobbantó támadás során elrabolt túszok szabadon bocsátása nélkül.
„Nem lesz tűzszünet, általános tűzszünet Gázában a túszaink szabadon bocsátása nélkül” – mondta. „Ami pedig (…) a kis szüneteket illeti – egy óra itt, egy óra ott –, már megvoltak” – tette hozzá.
„Feltételezem, hogy megvizsgáljuk a körülményeket, hogy az áruk – humanitárius áruk – bejuthassanak, vagy a túszaink távozhassanak. De nem hiszem, hogy általános tűzszünet lesz”
– ismételte meg.
„Ez akadályozná a túszaink kiszabadítására irányuló erőfeszítéseinket, mert az egyetlen dolog, ami hat ezekre a bűnözőkre és a Hamászra, az a katonai nyomás, amit mi gyakorolunk” – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy felelős-e az október 7-i támadásért, Netanjahu azt válaszolta: természetesen.
Kapcsolódó tartalom
Izrael bunkerromboló bombákkal támadja a Hamász föld alatti alagútjait
Katar szerint a gázai túszok elengedéséhez „nyugalmi időszakra” van szükség
„Nincs kétség, és ezt a háború után kell megoldani” – mondta, hozzátéve, hogy
kormánya „egyértelműen” nem teljesítette a nép védelmére vonatkozó kötelezettségét.
Október 7. óta a hatóságok szerint több mint 1400 ember halt meg Izraelben, többségükben civilek, akiket a Hamász támadásának napján öltek meg, amely a leghalálosabb volt Izrael történetében.
A Hamász több mint 240 túszt is ejtett. A Gázai övezetet – ahol 2007 óta a Hamász van hatalmon – ért izraeli megtorló bombázásokban 10 022 ember halt meg, többségük civil, köztük több mint négyezer gyermek – közölte a Hamász egészségügyi minisztériuma hétfőn.