Aktuális

Demeter Szilárd lett a Nemzeti Múzeum főigazgatója

Szaúd-Arábia és Oroszország tovább csökkenti olajkitermelését

| Szerző: hirado.hu
Mindkét olajnagyhatalom kitart korábbi döntése mellett.

A vezető olajexportőrök, Szaúd-Arábia és Oroszország vasárnap megerősítették, hogy az év végéig folytatják az önkéntes olajkitermelés-csökkentést – számolt be a Reuters hírügynökség.

A két ország egymástól látszólag függetlenül – de minden bizonnyal koordinált módon – jelentette be, hogy kitart a kínálat-visszafogási döntése mellett. A közlés értelmében Szaúd-Arábia az év végéig továbbra is napi egymillió hordóval visszafogja a saját kitermelését, így naponta mintegy kilencmillió hordónyi olajat termel ki. Oroszország napi további – az áprilisban bejelentett 500 ezer hordós visszafogás feletti – 300 ezer hordóval exportál kevesebb olajat és olajterméket.

A két ország érvelése szerint a csökkentés az olajpiacok stabilitásának és egyensúlyának támogatása érdekében tett elővigyázatossági erőfeszítéseket erősíti.

Kapcsolódó tartalom

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) már szeptemberben figyelmeztetett, hogy a csökkentés

komoly hiányt fog eredményezni a negyedik negyedévben, ami jelentősen növeli majd a világpiaci árakat, ráadásul ellátási hiányokat is eredményezhet.

Az OPEC+ következő miniszteri szintű találkozóját november 26-án tartják Bécsben.

Kiemelt kép: Vlagyimir Putyin orosz elnök és Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceg (Fotó: MTI/EPA/Jurij Kadobnov)

Ajánljuk még