Hatalmas füstfelhő szállt fel és lángok borítottak be mindent, miután rakéta csapódott egy katonai létesítménybe Zaporizzsja közelében. A drónfelvételen az ukrán sajtó szerint a 128-as számú dandár megsemmisítése látható.
Kapcsolódó tartalom
A támadás előtti pillanatok is szerepelnek a drámai videóban. Jól kivehető, ahogy a katonák megérkeznek az épülethez és célba veszik őket. A tüzérség napja alkalmából vettek volna át kitüntetéseket.
„Valamelyik nagyon okos tiszt úgy döntött, hogy egy frontzónában fekvő faluban tartsanak díjátadót, ahol rendszeresek a bombázások.
Ennek meglett az eredménye: nagyon sok ukrán honvédő és civil halt meg” – mondta internetes videójában egy katona, aki az alakulat vezetőit hibáztatja a tragédiáért.
Kapcsolódó tartalom
Romok, kiégett autók és holttestek láthatók a közvetlenül a rakétabecsapódás után készült fotókon.
Több mint 20 katona halt meg, legalább 60-an pedig megsebesültek.
A munkácsi rohamdandárt nem először érte súlyos veszteség. A háború kezdete óta a leghevesebb harcokhoz vezénylik őket. Év elején részt vettek a szoledári összecsapásban is, amelyben több ezer ukrán és orosz katona halt meg.
Itt szolgál a legtöbb kárpátaljai magyar, de már közülük sem térhet haza mindenki.
Varga Sándor is ennek az egységnek volt a tagja, ő tavaly októberben a fronton vesztette életét. Rajta kívül még több tucat magyar halt meg. Bár pontos számot nem tudni, az ukránok ugyanis csak ritkán adnak tájékoztatást a veszteségekről.
Azt, hogy a mostani, munkácsi rohamdandár elleni támadásnak van-e magyar áldozata, egyelőre nem tudni. De
az elesett katonák emlékére háromnapos gyászt rendeltek el Kárpátalján.
„A háború kitörése óta már több alkalommal hirdettek gyásznapot a munkácsi 128-as gépesített hegyivadászdandár veszteségei miatt.
Ilyen méretű tragédia azonban eddig még nem érte az egységet.
Kárpátalján emiatt hétfőtől háromnapos gyászt rendeltek el. Félárbócra eresztik a lobogókat, az intézményekben pedig minden reggel kilenc órakor egy perces néma csenddel emlékeznek az elhunytakra. Emellett a különböző felekezetű templomokban istentiszteleteket, miséket tartanak” – mondta el K. Debreceni Mihály, a közmédia tudósítója.
620 napja tart az orosz-ukrán háború.
Békekötésnek jele sincs. Az áldozatok száma viszont napról emelkedik,
becslések szerint már a félmilliót is meghaladhatja.
Kiemelt kép forrása: M1