Mirvis a The Times című konzervatív brit napilapban közölt írásában felidézi, hogy Manchesterben már a Gázát uraló Hamász iszlamista terrorszervezet által Izrael ellen október 7-én elkövetett támadás másnapján nagyszabású tüntetést tartottak, „Manchester támogatja a palesztin ellenállást” feliratú transzparensek alatt.
A főrabbi szerint mindez olyan világnézetről árulkodik, amelyben csecsemők szándékos lemészárlását, nők megerőszakolását, civilek lefejezését „ellenállásként” lehet bemutatni.
Mirvis hangsúlyozza: a palesztin lakosság iránti aggódás és a Hamász terrorizmusának támogatása közötti határok nemcsak a tüntetéseken mosódtak el,
hanem azokban a mecsetekben is – jóllehet ezek kisebbségben vannak –, amelyekben gyűlöletre, sőt erőszakcselekményekre uszítják a hívőket a zsidók ellen, miközben a muszlim vallási elöljárók többsége hallgat.
Sir Ephraim Mirvis leszögezi: az emberiességen ejt szégyenfoltot az a tény, hogy a jelek szerint oly sokan nem érzékelik a Hamászt és Izraelt elválasztó morális távolságot.
Éppen abban az időszakban, amikor minden eddiginél világosabban meg kellene látni, hogy mit jelent a Hamász által hirdetett „ellenállás”, „dzsihád”, „felkelés” vagy „intifáda”, a brit városokban és világszerte is mind többen szorgalmazzák a Hamász e céljainak megvalósulását, márpedig ez gyűlöletteljes szélsőségesség, amelyet nevén kell nevezni – írta a The Timesban közölt cikkében a brit főrabbi.
Londonban és több más brit nagyvárosban a Hamász októberi terrortámadása óta minden hétvégén nagyszabású palesztinpárti tüntetéseket tartottak, amelyeken rendre több tízezren vettek részt, és a szervezők a következő hetekre is hasonló demonstrációkat terveznek.
Éles vita bontakozott ki a jövő szombatra tervezett hasonló tüntetés körül, az a nap ugyanis az első világháborút lezáró tűzszünet évfordulója, amely Nagy-Britanniában hagyományosan a háború áldozatainak emléknapja.
A jövő heti tüntetés szervezői megígérték, hogy a demonstráció elkerüli a háborús halottak tiszteletére emelt, London kormányzati negyedének közepén álló emlékmű, a Cenotaph környékét,
amely minden évben a központi megemlékezés helyszíne.
Rishi Sunak brit miniszterelnök ugyanakkor szombati nyilatkozatában provokatívnak nevezte a jövő szombati emléknapra tervezett tüntetést. Sunak szerint fennáll annak az egyértelmű kockázata, hogy a demonstráció során meggyalázzák a Cenotaph-ot és más háborús emlékműveket.
Suella Braverman brit belügyminiszter szombati nyilatkozatában „gyűlöletfelvonulásnak” minősítette a jövő hétre tervezett tüntetést. Braverman szerint is egyértelmű a közrend súlyos megsértésének, erőszakcselekmények elkövetésének a kockázata, ha az emléknapra meghirdetett demonstrációt megtartják.
Kiemelt képen az ortodox zsidó közösség tagjai a londoni Stamford Hill negyedben (Fotó: MTI/EPA/Tolga Akmen)