Soros György 2016 óta több mint 15 millió dollárt (mintegy 5,2 milliárd forint) juttatott olyan csoportosulásoknak, amelyek az elmúlt hetekben számos palesztinbarát és Izrael-ellenes tüntetést szerveztek – mutatott rá a New York Post.
A Nyílt Társadalom Alapítvány nyilvántartásának átvizsgálása után a lap arra a megállapításra jutott, miszerint a Soros-hálózat 13,7 millió dollárt adott a Tides Center-en – egy baloldali érdekvédelmi csoport – keresztül
számos olyan nonprofit szervezetnek, amelyek üdvözölték a Hamász véres támadásait, miközben azt állították, hogy a palesztinok az igazi áldozatok.
Sőt, a hálózat kedvezményezettjei közé tartozik az illinois-i székhelyű Adalah Justice Project, amely az október 7-i mészárlás napján egy fotót tett közzé az Instagramon egy buldózerről, amely lebontja az izraeli határkerítés egy részét, a képaláírás pedig a következő volt: „Az izraeli gyarmatosítók azt hitték, hogy kétmillió embert ejthetnek csapdába egy szabadtéri börtönben. Minden kalitka feltárul egyszer.”
Dan Schneider, egy konzervatív médiafigyelő csoport alelnöke a New York Postnak elmondta, hogy „Soros György és fia, Alex régóta támogatják a világ legradikálisabb szervezeteit, ezek közé tartoznak a Hamász-párti szervezetek is, amelyek a legborzalmasabb erőszakot támogatják. Soros György úgy tűnik, nagyon eltökélt, hogy továbbra is támogatja az olyan antiszemita szervezeteket, amelyek fel akarják forgatni a nyugati civilizációt”.
A lap által közzétett információk nem meglepőek annak fényében, hogy a Financial Times például már 2007-ben arról írt, hogy Soros György szerint hatalmas hibát követ el a Bush-adminisztráció a Közel-Keleten az izraeli kormány azon döntésének támogatásával, amely szerint nem hajlandó elismerni egy olyan palesztin egységkormányt, amelyben a Hamász is részt venne. A spekuláns akkor kifejtette,
a mindenkori izraeli kormánynak kötelessége volna párbeszédet folytatnia a terrorszervezettel, az izraeliek és a palesztinok közötti megromlott viszonyért pedig egyértelműen az előbbit tette felelőssé.
2009-ben a Nyílt Társadalom Alapítvány aktív kampányba kezdett azért, hogy felhívja Európa és az Egyesült Államok törvényhozóinak figyelmét arra, hogy Izrael rendszeresen megsérti a nemzetközi jogot. Kiszivárgott dokumentumok tanúskodtak arról, hogy a hálózat palesztin és izraeli emberi jogi csoportoknak nyújtott támogatásai egy nagyobb stratégia részei voltak, amelynek a végső célja az amerikai kongresszus, az újságírók és a kormányzati tisztviselők befolyásolása volt.
Kiemelt kép: Soros György amerikai üzletember. (Forrás: Getty Images)