Baleset

Elgázolt egy embert a vonat, késésekre kell számítani

Sunak Zelenszkijnek: London a közel-keleti válság közben sem feledkezik meg Ukrajnáról

London a közel-keleti válság fellángolása közepette sem feledkezik meg Ukrajnáról – erről biztosította pénteken Rishi Sunak brit kormányfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.

A Downing Street tájékoztatása szerint a két vezető telefonos megbeszélésén Sunak hangsúlyozta: Nagy-Britannia hosszú távra és tántoríthatatlanul elkötelezte magát Ukrajna szuverenitása és területi sérthetetlensége mellett, és ebben a Közel-Keleten kirobbant konfliktus sem jelent változást.

Ukrajnában és a Közel-Keleten is meg kell védeni a szabályokon alapuló rend elvét, amelynek alapján mindenkinek joga van ahhoz, hogy békében és stabil környezetben éljen

– fogalmazott a brit miniszterelnök.

A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivőjének beszámolója szerint Sunak és Zelenszkij áttekintette a fekete-tengeri helyzetet is, és mindketten kiemelték annak fontosságát, hogy az ukrán exportgabonát ukrán kikötőkből lehessen elszállítani.

Rishi Sunak a londoni alsóház képviselőinek tartott minapi tájékoztatásában elmondta: a brit kormány adatai szerint Oroszország egyetlen hónap alatt 270 ezer tonna – egymillió ember egyévi élelmezésére elegendő – ukrán gabonát semmisített meg.

A Kreml a nyáron bejelentette, hogy

nem újítja meg az ENSZ és Törökország közvetítésével egy évvel korábban született fekete-tengeri orosz-ukrán gabonaegyezményt, amelynek alapján Oroszország hozzájárult a blokád alatt tartott fekete-tengeri ukrán kikötőkből a gabonaszállítások újraindításához, azzal a feltétellel, hogy bizonyos orosz mezőgazdasági és élelmiszertermékek mentesülnek a nemzetközi szankciók hatálya alól.

Moszkva azzal a panasszal függesztette fel az egyezmény megújítását, hogy az egyezmény ez utóbbi feltétele a gyakorlatban nem teljesült.

A pénteki telefonbeszélgetésben Rishi Sunak biztosította Zelenszkijt arról, hogy Nagy-Britannia továbbra is támogatja a gabonaszállítások fenntartását célzó ukrán erőfeszítéseket. London emellett együttműködik szövetségeseivel a kritikus fontosságú ukrajnai infrastruktúra védelmét szolgáló támogatások összehangolása végett – hangsúlyozta a brit kormányfő a Downing Street tájékoztatása szerint.

Ajánljuk még