„Az ilyen jellegű fegyverszállítmányok, melyek közül már több megerősítetten célba érkezett, jelentősen növelik az Oroszország által vívott háború áldozatainak számát” – áll a közleményben.
A tárcavezetők úgy vélték, Phenjan a szállítmányokért cserébe katonai segítséget vár Moszkvától, saját hadi kapacitásainak növelése érdekében.
A közleményben aláhúzták,
szoros figyelemmel követnek minden ilyen tranzakciót, egyúttal felhívták a figyelmet arra, hogy az Észak-Koreával folytatott fegyverkereskedelem megszegi az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) vonatkozó tilalmát.
Észak-Koreát súlyos nemzetközi szankciókkal sújtják nukleáris fegyverei és rakétaprogramja miatt, és az ENSZ BT határozatai – amelyeket annak idején Oroszország támogatásával hagytak jóvá – tiltják az együttműködést Phenjannal katonai kérdésekben, valamint számos más területen is.
Kapcsolódó tartalom
Oroszország nagyra értékeli Észak-Korea támogatását az ukrajnai konfliktusban
Nagyszabású katonai díszszemlét tartottak egy évtized után először Dél-Koreában
Szeptemberben Kim Dzsongun észak-koreai vezető Oroszországba látogatott,
ahol találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig októberben Phenjanban egyeztetett Kim Dzsongunnal.
Washington határozottan állítja, hogy Phenjan a közelmúltban fegyvereket szállított Oroszországnak, Moszkva ezt tagadja. Jun Szok Jol dél-koreai elnök szeptemberben azt hangoztatta, hogy „közvetlen provokációnak” tekintené, ha Oroszország segítene Észak-Koreának fejleszteni a fegyverzetét az ukrajnai háborúban nyújtott segítségért cserébe.