Aktuális

A hirosimai és nagaszaki atomtámadás túlélőinek szervezete kapja idén a Nobel-békedíjat

„Véres” plüssmackók emlékeztetnek Tel-Avivban, hogy hazavárják a Hamász fogságába ejtett gyermekeket

| Szerző: hirado.hu
Kemény vita alakult ki az ENSZ-ben azután, hogy António Guterres főtitkár a Biztonsági Tanács ülésén arról beszélt, hogy Izrael is felelős az őt ért támadásért. Az izraeli vezetés felháborítónak és a terrorizmus eltűrésének minősítette a főtitkár szavait. Közben folyamatosan érik támadások mind Izraelt, mind pedig a Gázai övezetet, a világszervezet helyi képviselete szerint üzemanyag hiányában Gáza összes kórháza leállhat.

Az izraeli parti őrség hajói vernek vissza egy, a tenger felől érkező Hamász-támadást – ez látható az ország védelmi erői által megosztott felvételen. A hatóságok szerint az izraeli hadsereg azután nyitott tüzet a terroristákra, hogy azok egy a gázai határhoz közel fekvő tengerparti kibucra akartak támadni.

A terroristák állítólag egy víznyelő aknán keresztül is megpróbáltak Izraelbe jutni.

A Hamász szerteágazó alagút-hálózatot épített ki, részben azért, hogy hogy betörjenek a szomszédos országba, de azért is, hogy elrejtőzhessenek az izraeli csapások elől.

Az eddig szabadon engedett izraeliek szerint a túszok többségét is ilyen alagutakban tartják fogva.

A Gázát irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet kiskorú izraeli túszainak nevét viselő játékmackók a tel-avivi Dizengoff téren 2023. október 25-én. Az izraeli hadsereg szerint a Hamász több mint 200, izraeli és külföldi állampolgárt ejtett túszul, amikor október 7-én többfrontos támadást intézett Izrael ellen. (Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan)

Tel-Aviv belvárosában bekötött szemű, piros foltokkal tarkított plüssmackókat helyeztek el egy téren, amivel az elrabolt mintegy 30 gyermek szabadon engedését követelik.

„Itt járva könnyű emlékeztetni magamat, miért szolgálok a seregben. Nincsenek szavak, amikkel le lehetne írni ezt a borzalmat. Az otthonaikban pihenő ártatlan embereket, köztük gyermekeket öltek meg vagy hurcoltak el”– panaszolta egy nő.

A légiriadók az elmúlt hetekben mindenapossá váltak az izraeli városokban.

Az iszlamista erők a Gázai-övezetből és Libanonból is folyamatosan átlőnek az izraeli területekre. A zsidó állam védelmi erői szüntelenül válaszcsapásokat mérnek a terroristákra.

Közleményük szerint a Hamász az elmúlt napokban úttorlaszokat alakított ki Gázában, hogy megakadályozza a lakosság délre vonulását. Az izraeli hadsereg legutóbbi légitámadásai során a terrorszervezet állásai mellett ezeket a barikádokat célozta meg.

Feszült a helyzet a libanoni határon is. A szomszédos országban működő,

Irán által támogatott Hezbollah félkatonai szervezet, valamint a Hamász és az Iszlám Dzsihád vezetői szerdán egy titkos helyszínen találkoztak.

A Hezbollah közleménye szerint együttműködésük célja, hogy győzelemre vezessék a gázai ellenállást.

Az ENSZ biztonsági tanácsának keddi ülésén António Guterres főtitkár kemény kritikát fogalmazott meg Izraellel szemben. Úgy fogalmazott, hogy

a Hamász támadása nem egy légüres térben történt.

„Semmi nem igazolhatja a civilek megölését és elrablását. A polgári foglyokat azonnal szabadon kell engedni. Fontos ugyanakkor felismerni azt is, hogy a Hamász támadása nem egy elszigetelt jelenség. A palesztin nép több mint fél évszázada elnyomatásban él. A Hamász terrorcselekményei nem jogosítják fel Izraelt arra, hogy ezekért kollektívan büntesse a palesztinokat” – fogalmazott António Guterres.

A főtitkár kijelentéseire indulatos izraeli válasz érkezett.

„Ön, főtitkár úr elvesztette az erkölcsi tartását és a semlegességét.

Az ön kijelentései toleranciát hirdetnek a terrorizmussal szemben, ezáltal jogosnak nyilvánítják a terrorizmust. Azt gondolom, hogy amennyiben a főtitkár úr nem kér bocsánatot Izraeltől, akkor le kell mondania a tisztségéről. Ha ez nem történik meg, akkor az egész ENSZ-nek nincs létjogosultsága” – mondta Gilad Erdan, Izrael állandó ENSZ-képviselője. Szerdán Izrael bevonta az ENSZ humanitárius ügyekért felelős vezetőjének vízumát.

Közben az ENSZ gázai kirendeltsége bejelentette: üzemanyag hiányában szerdán az övezet összes kórháza leállhat. A szervezet szerint az egészségügyi intézményekben már pokoli állapotok uralkodnak.

Az izraeli hatóságok szerint azért nem engednek üzemanyagot a térségbe, mert félő, hogy az a Hamásznál köt majd ki.

Az ellátás hiánya egyre súlyosabb problémát jelent. Bár szombat óta Egyiptom felől már korlátozottan bejuthattak segélyszállítmányok az övezetbe, ez azonban koránt sem elegendő a hajléktalanná vált százezrek számára. Kedden például nyolc kamiont engedtek be a térségbe, pedig napi százra lenne szükség.

Kiemelt képen: A Gázát irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet kiskorú izraeli túszainak nevét viselő játékmackók a tel-avivi Dizengoff téren 2023. október 25-én. Az izraeli hadsereg szerint a Hamász több mint 200, izraeli és külföldi állampolgárt ejtett túszul, amikor október 7-én többfrontos támadást intézett Izrael ellen. (Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan)

Ajánljuk még