Aktuális

Szentkirályi Alexandra a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje

Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium első felvidéki központja

Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) első felvidéki központja a Csallóköz központjának számító Dunaszerdahelyen szerdán.

A Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézményének tartott hálózat eddig 28 képzési helyszínen működött, ezek sorát bővíti az ünnepélyes keretek közt megnyitott dunaszerdahelyi központ. Ez az első felvidéki helyszín, de a szervezet tervei szerint képzési kínálatuk még az idén további felvidéki helyszíneken is megjelenik majd.

Kapcsolódó tartalom

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója a megnyitón mondott köszöntőjében Selye János szavait és gondolatiságát idézve rámutatott: intézményük vezetése is úgy gondolja, hogy a kiválóságra törekvés mindennek az alapja, ugyanakkor úgy vélik: a tehetség arra is kötelez mindenkit, hogy a közösségéért, a szülőföldjéért, a nemzetéért is felelősséggel dolgozzon. Elmondta: azt szeretnék, hogy a most megnyitott központ egyfajta közösségi térré váljon Dunaszerdahelyen, ugyanakkor a teljes Felvidéket szeretnék megszólítani, ezért Pozsonyban, Komáromban, Érsekújváron, Párkányban, Rimaszombaton, Kassán és Királyhelmecen is terveznek programokat.

Pomichal Krisztián, az MCC felvidéki igazgatója a központ megnyitóján azt mondta: meggyőződése, hogy az intézmény felvidéki megjelenésének nemzetstratégiai jelentősége van. Kifejtette: nemcsak azért, mert így az intézmény képzései már a felvidéki magyar diákok számára is kényelmes közelségbe kerülnek, hanem azért is, mert a Dunaszerdahelyen megnyílt intézmény kifejezett célja, hogy a tehetséges diákok felkarolásával az egész nemzet hasznára legyen. „Szülőföldünk, de egész Közép-Európa számára is lehetőséget jelent, ha tehetséges, nemzetközi tapasztalatokkal felvértezett, ideológiáktól független, de értékekben gondolkodó magyar fiatalok veszik ki a részüket közös jövőnk építéséből” – mondta Pomichal Krisztián.

Kapcsolódó tartalom

Az MCC dunaszerdahelyi központjának elsődleges célja a legtehetségesebb helyi és környékbeli magyar fiatalokat célzó tehetséggondozás. Az MCC új helyszínén az alapiskola felsőtagozatosainak szóló Fiatal Tehetség Program (FIT) és a Középiskolás Program (KP) elérhető, de a központ a tehetséggondozáson túl számos hazai és nemzetközi szakemberek részvételével tartott nyilvános előadást is kínál – közölték az MCC vezetői a megnyitón.

A dunaszerdahelyi központ információi szerint nyári toborzásaik alkalmával képzéseik iránt a vártnál is nagyobb érdeklődést tapasztaltak. Az alapiskolások számára elérhető programra – amely 25 fővel indulhat el – háromszoros volt a túljelentkezés, a középiskolás programra – amelynek nincs ilyen létszámkorlátja – pedig mintegy százan jelentkeztek eddig.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még