Percről percre

Még hat napig tarthat a kiemelt árvízi védekezés | Komáromnál tetőzött a Duna | Budapesten nyolcméteres a vízszint | A Lajtán elindult a lassú apadás – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Egyiptomi elnök: Rengeteg civil halhat meg, ha Izrael bevonul Gázába

Abdel-Fattah esz-Szíszi egyiptomi elnök szerdán arra figyelmeztett, hogy még több civil áldozat lesz, ha az izraeli hadsereg szárazföldi akciót indít és bevonul a Gázai övezetbe.

Fontos arra törekedni, hogy elejét vegyük a szárazföldi katonai műveletnek Gázában. A hadsereg bevonulása nagyon sok civil áldozattal járhat” – jelentette ki Szíszi az Emmanuel Macron francia elnökkel közösen tartott kairói sajtókonferencián.

A két ország vezetője arról tárgyalt, hogy csökkenteni kell a Gázai övezetben kialakult feszültséget, le kell csillapítani a Hamász és Izrael közötti harcokat, több segélyt kell bejuttatni az övezetbe és meg kell akadályozni a konfliktus kiszélesedését

Fontos lehetőséget és időt biztosítani annak érdekében, hogy minél több túszt és foglyot engedjenek el a konfliktus enyhítése érdekében” – mondta Szíszi. Az egyiptomi elnök szerint országa nagyon pozitív szerepet játszik a gázai harcok lecsillapítása érdekében.

Szíszi arról is beszélt, hogy egyetértettek Macronnal abban, hogy nagyon veszélyes lenne, ha a gázaiakat tömegesen kényszerítenék az övezet elhagyására a Sínai-félsziget, Egyiptom irányába.

Emmanuel Macron arról beszélt, hogy nem szabad akadályozni a segélyek bejuttatását a Gázai övezetbe. Kiemelte, hogy a francia haditengerészet egyik hajója a térségbe érkezik, hogy segítsen a gázai egészségügyi intézményeknek, valamint egy repülőgép segélyt fog szállítani Egyiptomon keresztül.

A francia elnök kiemelte, hogy végre kell hajtani a kétállami megoldást, hogy béke legyen a Közel-Keleten, és el kell kerülni a jelenlegi konfliktus kiszélesedését.

A nemzetközi konszenzus értelmében az izraeli-palesztin konfliktus megoldása az, hogy Izrael mellett egy független palesztin állam is létrejön, és a két állam békében és biztonságban él egymás mellett. A két állam létrehozásáról a két félnek egymással kell megállapodnia, de az erre irányuló, amerikai közvetítéssel folyó tárgyalások évek óta holtpontra jutottak, és az erőszak csak súlyosbodott.

A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, és több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint mintegy 200 embert elraboltak és túszként tartanak fogva. Az izraeli válaszcsapásokban azóta már 6546 ember halt meg a Gázai övezetben az ottani egészségügyi hatóságok tájékoztatása szerint, a sebesültek száma pedig a 17 ezret is meghaladja.

Izrael a támadásra válaszul leállította az övezet áram-, üzemanyag-, élelmiszer- és egy időre a vízellátását is.

Ajánljuk még