Aktuális

Lábassal vert agyon egy férfit, 17 év fegyházat kapott érte a mélykúti nő

Elkezdi a migránsoknak bérelt szállodák visszaadását a brit kormány

A brit kormány elkezdi az illegálisan érkező menedékkérők elhelyezésére bérelt szállodák visszaadását az üzemeltetőknek, mivel jelentősen csökkent a külföldről törvényellenesen bejutni próbálók száma – jelentette be kedden a brit belügyminisztérium bevándorlási államtitkára.

Robert Jenrick a londoni alsóház képviselőinek tartott tájékoztatásában elmondta: a tárca január végéig visszaadja az első ötven ilyen szállodát, majd gyors ütemben tovább csökkenti az illegálisan érkező menedékkérők elszállásolására igénybe vett hotelek számát.

A kormány jelenleg csaknem négyszáz szállodát bérel ilyen célokra; ennek költsége a belügyminisztérium hivatalos adatai szerint naponta 8 millió font (több mint 3,5 milliárd forint).

Kedd esti parlamenti felszólalásában Jenrick elmondta:

a szállodák visszaadásának elkezdését azt tette lehetővé, hogy az idei év eddigi szakaszában jelentősen visszaesett éves összehasonlításban a Nagy-Britanniába illegálisan bejutni próbálók száma.

Nagy többségük továbbra is csónakokkal, embercsempészek szervezte csoportokban indul Franciaországból a brit partok felé a La Manche-csatornán, amely a világ legforgalmasabb kereskedelmi tengerhajózási útvonala.

A londoni belügyminisztérium adatai szerint az idei év kezdete óta 26 501 ember kelt így át a csatornán, 30 százalékkal kevesebb, mint 2022 azonos időszakában, amikor 37 578 illegális átkelés jutott a brit határrendészet tudomására.

A tárca bevándorlási államtitkára szerint a teljes számon belül 90 százalékkal csökkent az illegálisan Nagy-Britanniába bejutni próbáló albán állampolgárok száma. Robert Jenrick szerint ennek fő oka az, hogy a brit és az albán kormány által tavaly decemberben kötött kétoldalú megállapodás alapján Nagy-Britannia az idén eddig 4100 albánt szállított vissza hazájába.

Jenrick úgy fogalmazott: ez is mutatja, hogy a visszatartó erejű kormányzati intézkedések hatékonyak.

A londoni alsóház belügyi bizottságának nemrégiben összeállított átfogó helyzetértékelése szerint 2022 egészében 45 755-en keltek át csónakokkal a La Manche-csatornán Angliába, köztük több mint 12 ezer albán.

A bizottsági jelentés szerint meglepő, hogy a Nagy-Britanniába ilyen módon bejutni próbálók elsődleges kiinduló országává Albánia vált, hiszen Albánia biztonságos EU-tagjelölt ország, semmi nem indokolja, hogy albán állampolgárok tömegével folyamodjanak menedékjogért Nagy-Britanniában.

Ajánljuk még