Kiégett és vázig lecsupaszított autók. A Mórahalom és Ásotthalom közötti néhány kilométeres útszakasz akár egy roncstelep is lehetne. Az elszenesedett kocsik körül rakásban áll a szemét: főleg az autóból kikerült fel nem használt alkatrészek és a műanyag hulladék. Sörös- és üdítős dobozok is vannak, sőt, ruhadarabok és hátizsák is. Ezeket az általában lopott vagy autókölcsönzőből bérelt kocsikat az embercsempészek hagyják hátra menekülés közben, a határ magyar oldalán.
Farkas Mátyás az ásotthalmi tanyavilágban él. Azt mondja: már ismerősként köszöntik az embercsempészek, akik naponta többször is fordulnak és fuvarozzák a migránsokat a szerb–magyar határnál.
„Van, amikor ötven–hatvan ember jön át egy csoportban. Abból már jut nem egy embercsempésznek, hanem többnek is” – mondta. Szerinte a migránsok és az embercsempészek miatt élhetetlen lett a környék.
Kapcsolódó tartalom
„Költözzenek ki ilyen helyre, aztán tapasztalják meg az áldást. (…) Nagyobb öröm ne érje őket soha, mint ami az itt lakókat éri. Ez teljesen abnormális. Ez árulás. Eladják Európát, kész.”
Többezres az utánpótlás a magyar határ szerbiai oldalán
A szabadkai befogadóközpont is folyamatosan tele van, mindennap érkeznek újabb migránscsoportok. A szerb rendőrség rendszeresen razziázik, de a helyiek szerint még sincs jelentős javulás.
Az erdős szakasz közelében továbbra is hallani fegyverropogást, és állandósultak a taxis fuvarok is. Sokan félnek.
Az elmúlt hetek közel-keleti eseményei és a nyugat-európai terrorfenyegetések miatt szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a Balkánról Európa felé tartó migránscsoportok között sokan lehetnek olyanok, akik papír nélkül érkeznek az Európai Unióba, és biztonsági veszélyt jelentenek.
Kiemelt kép forrása: M1











