Fontos

„Bejrút legerőszakosabb éjszakája” – minden eddiginél nagyobb izraeli légitámadás érte a libanoni fővárost

48 perc: Amerika gyengülése és az új világhatalmi pólus emelkedése is látható a Közel-Keleten

| Szerző: hirado.hu
Amerika gyengülése és az új világhatalmi pólus emelkedése is látható a Közel-Keleten – hangzott el a 48 perc– Házigazda Lánczi Tamás című műsor csütörtök esti adásában, melyben Kulifai Mátét, a Hetek lapszerkesztőjét, Törcsi Pétert, az Alapjogokért Központ operatív igazgatóját és Mráz Ágoston Sámuelt, a Nézőpont Intézet vezetőjét az izraeli–palesztin konfliktus mellett, az Egyesült Államok világpolitikai szerepéről, az ukrán háborúról és a lengyel választás eredményéről is kérdezte Lánczi Tamás.

A házigazda felidézte Joe Biden, amerikai elnök nyilatkozatát, aki szerint nagy hiba lenne, ha Izrael újra megszállná a Gázai övezetet, a zsidó állam azonban pont erre készülhet, hiszen csapatai már felsorakoztak a déli határ mentén, miközben Irán, a palesztinok fő támogatója is kész kiállni a terroristák mellett.

Kulifai Máté emlékeztetett rá, hogy nemcsak Irán, hanem

Oroszország is nagyon markáns palesztinpárti és Izrael-ellenes álláspontot képvisel

ebben a kérdésben, ráadásul az oroszoknak jól is jöhet a közel-keleti feszültség, hiszen így az Egyesült Államok és a nyugati világ Izrael védelmére összpontosít, és nem Ukrajnát támogatja fegyverrel és pénzzel.

„Izrael vezetésének morális, belpolitikai és külpolitikai kötelezettsége, hogy keményen fellépjen az ellen a szörnyű terror ellen, amit elkövettek az állampolgáraival szemben október 7-én”

– magyarázta Törcsi Péter, aki szerint Izrael erejét az adja, hogy nagyon komoly, jól szervezett hadereje van, és mindig maga mögött tudhatta az Egyesült Államokat katonailag is.

„De most nem, úgy látom, hogy

az Egyesült Államok arra készül, hogy lefogja Izrael kezét”

– nyomatékosította Lánczi Tamás, aki a geopolitikai helyzetet elemezve arra is emlékeztetett, hogy az amerikai külügyi szóvivő bejelentette, leállítják az Ukrajnának szánt két alapból történő kifizetéseket.

„Ez látszik is már az ukrán hadszíntéren, szemmel láthatóan az offenzívából az ukrán hadsereg defenzívába ment át, és az oroszok elég keményen nyomják őket visszafelé” – hangsúlyozta Lánczi Tamás, aki a szomszédunkban zajló háború kapcsán, azt is felidézte, hogy Európa leválasztotta magát az orosz olaj- és gázellátásról, így

Európa földgázt és olajat szinte csak a Perzsa-öböl térségéből tud venni az arab országoktól.

Olyan kiszolgáltatottak vagyunk, hogyha ott kitör egy háború, akkor jól megnézhetjük magunkat” – mutatott rá Lánczi Tamás.

Mráz Ágoston Sámuel rámutatott, hogy

meggyengült az amerikai világhatalom,

az USA kudarcait sorolva felidézte az afganisztáni súlyos vereséget, a Kínával folytatott versenyben a lemaradását és az ukrajnai háborút.

„Izrael és Szaúd-Arábia között próbáltak béketárgyalást és megállapodást létrehozni… Ez az erőviszony-átrendeződés Amerikának lett volna egy békeprojektje, ez azonban az irániakat felbátorította, és felborzolta a kedélyeket” – magyarázta Mráz Ágoston Sámuel.

„Ez lekerült a napirendről, mert Blinken amerikai külügyminiszter a napokban Szaúd-Arábiába ment, és egy éjszakán át váratták, mire egyáltalán bejutott” – hívta fel a diplomáciai jelzésekre a figyelmet Lánczi Tamás.

„Amerika gyengülése és az új világhatalmi pólus emelkedése is látható a Közel-Keleten”

– szögezte le Mráz Ágoston Sámuel.

„Most úgy néz ki, hogy a jelenlegi kormányzó pártnak, a PiS-nek  (Jog és Igazságosság) nem lesz meg a koalíciós partnerével sem a többsége. Kaczynskiék nyertek, de nem tudnak kormányt alakítani” – magyarázta Lánczi Tamás.

Mráz Ágoston Sámuel szerint időhúzásra kell számítani, a kiszivárgó hírek alapján nem holnap fog megalakulni a liberális kormány, de

az év vége táján valószínűleg már Donald Tusknak fogják hívni a lengyel miniszterelnököt.

Törcsi Péter úgy vélekedett, hogy igen csekély matematikai esélye még van a PiS kormányon maradásának.

„Annyi még előfordulhat, hogy Duda – mivel ő a PiS által támogatott elnök – a PiS-nek ad majd kormányalakítási megbízást” – részletezte Törcsi.

„Kormányváltás lesz, de rendszerváltás nem lehet, mert Duda vétói ezt meg fogják akadályozni

– magyarázta Mráz Ágoston Sámuel.

 

Kiemelt kép forrása: hirado.hu/Horváth Péter Gyula

 

Ajánljuk még