A Biden-kormányzat azt tervezi, hogy leállítja a kaliforniai székhelyű NVIDIA és más számítástechnikai vállalatok által tervezett fejlett mesterségesintelligencia-chipek szállítását Kínába – számolt be a Reuters.
A szigorítás célja egyértelműen az, hogy megakadályozzák Pekinget abban, hogy a legfejlettebb amerikai technológiához jusson hozzá, melyet akár hadserege megerősítéséhez is alkalmazhat.
Most a tavaly októberben kiadott rendeletek kiskapuit igyekeznek bezárni, és kormányzati tisztviselők elmondása szerint azt is tervezik, hogy a korlátozásokat legalább évente frissítik.
A korábbi szabályozás alapja az volt, hogy egy adott chip mekkora számítási teljesítményt kínál és milyen gyors kommunikációra képes, ami az MI-rendszerek esetében kritikus fontosságú. Az NVIDIA, kicselezve a szabályokat, olyan chipeket gyártott Kínának, amelyek ugyan nem érték el a korlátozásokat, de rendkívül hasznosak voltak. A jövőben Washington kizárólag a számítási teljesítményt veszi majd alapul, ami azt jelenti, hogy nagyságrendekkel több chip kerül majd a korlátozások hatálya alá.
Mivel Washington attól tart, hogy
a fejlesztéseket katonai vagy kémkedési célokra használják, ezért exportkorlátozásokkal hátráltatják a kínai szereplőket, valamint jelentős támogatásokkal csábítják a gyártást és fejlesztést az Egyesült Államokba.
A fejlett chipek exportjának engedélyezési követelményeit még tovább szigorították és kiterjesztették olyan országokra is, amelyekkel szemben fegyverembargó van érvényben, ráadásul fennáll a Kínába történő átirányítás veszélye.
A szabályok közzétételét követően az NVIDIA részvényei mintegy 7 százalékot estek. Amerikai tisztviselők úgy nyilatkoztak, hogy tisztában vannak az új szabályozás kellemetlen hatásait elszenvedő cégek nehézségeivel, és igyekeznek megtalálni a módját annak, hogy továbbra is küldhessenek Kínába MI-chipeket, ám kizárólag a kis és közepes méretű rendszerekhez. Emellett feketelistára teszik az NVIDIA kínai riválisait is, például a Moore Threads és a Biren cégeket.
Kiemelt kép: Az új szabályozásban leginkább érintett NVIDIA nevű cég logója (Fotó: EPA/Ritchie B. Tongo)