Aktuális

Rémisztő videón az emberrablás, az elkövető a bejárati ajtó elől hurcolta el az asszonyt

A pakisztáni bíróság egyelőre megtiltotta a volt kormányfő letartóztatását

Egy pakisztáni bíróság csütörtökön megtiltotta a helyi hatóságoknak, hogy letartóztassák Navaz Sarif korábbi miniszterelnököt, amikor négy év után szombaton várhatóan visszatér az országba az emigrációból – közölte Sarif ügyvédje, Azám Nazír Tarár.

Sarifnak óvadék ellenében biztosították, hogy nem tartóztatják le, amíg október 24-én bíróság elé nem áll – mondta az ügyvéd.

Sarif ellen korrupció vádjával két alkalommal indítottak eljárást 2018-ban, azonban ő tagadta a vádakat. A bíróság engedélyezte neki, hogy 2019-ben orvosi kezelés céljából Londonba utazzon.

A veterán politikus szerint 2017-ben a hadsereg és az igazságszolgáltatás nagy hatalmú tagjai azért menesztették pozíciójából, mert kegyvesztetté vált a tábornokok körében.

A hadsereg elutasítja Sarif állításait.

Sarif ügyvédje szerint a volt miniszterelnök beadványt terjeszt elő annak a reményében, hogy ejtik az ellene felhozott vádakat, így pedig kampányolhat a jövőre tervezett választásra.

Ajánljuk még