Justin Trudeau kanadai miniszterelnök az antiszemitizmus jelentős erősödésére panaszkodott a Hamász palesztin iszlamista csoport Izrael elleni támadása, illetve az azt követő izraeli légicsapások után.
„Amióta a konfliktus kitört, ijesztően erősödik az antiszemitizmus nálunk, Kanadában”
– fogalmazott Trudeau egy, az antiszemitizmus elleni küzdelemről szóló konferencián.
Hozzátette: már a jelenlegi konfliktus előtt is folyamatosan nőtt a zsidósággal szembeni gyűlölet.
A miniszterelnök példaként említette, hogy a múlt héten egy torontói zsidó középiskolában elkövetett gyűlölet-bűncselekményről szóló jelentéseket, a kanadai zsidóság körében tapasztalható félelmet a zsinagógák látogatásától, valamint az online térben terjedő gyűlöletkeltő retorikát.
Kanada legnépesebb városának, Torontónak a rendőrsége közölte, hogy csütörtökön letartóztatott három férfit, akik megfenyegettek egy zsidó akadémiát.
A rendőrség fokozottan járőrözik a zsidó kulturális központok és zsinagógák, valamint a muszlim mecsetek és más imahelyek környékén.
Trudeau beszédében elítélte a Hamászt, és kijelentette, hogy támogatja Izrael önvédelemhez való jogát. Ugyanakkor határozott határvonalat húzott a Hamász és a palesztinbarát hangok között.
„A Hamász nem képviseli a palesztin népet, sem a jogos törekvéseiket. Nem a muszlim vagy az arab közösségek nevében beszélnek, és nem képviselik a jobb jövőt, amelyet a palesztinok vagy gyermekeik megérdemelnek” – hangsúlyozta Trudeau.
Kiemelt kép: Justin Trudeau kanadai miniszterelnök. (Fotó: EPA/Adek Berry)