Percről percre

Még hat napig tarthat a kiemelt árvízi védekezés | Komáromnál tetőzött a Duna | Budapesten nyolcméteres a vízszint | A Lajtán elindult a lassú apadás – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Olaf Scholz: A Gázai övezet lakossága is a Hamász áldozata

A Gázai övezet lakossága is a Hamász áldozata, és a szélsőséges iszlamista szervezetnek nincs joga a palesztinok nevében fellépni – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár kedden Berlinben II. Abdalláh jordániai királlyal folytatott megbeszélése után.

A kancellár hangsúlyozta, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni a palesztinok és a Hamász közé, és mindent meg kell tenni a terroristák által a Gázai övezetben „élő pajzsként” használt lakosság szenvedésének enyhítéséért. Ezért gondoskodni kell arról, hogy bejussanak az övezetbe a humanitárius segélyszállítmányok, az emberek ellátásához szükséges élelmiszer, víz és gyógyszerek.

A Hamász Izrael elleni támadásának nemzetközi összefüggéseiről kiemelte: nyomatékosan felszólítja a Hezbollah libanoni fegyveres szervezetet és Iránt, hogy ne avatkozzanak be a konfliktusba. A német kormány a szövetségeseivel együtt teljes erővel igyekszik elejét venni a konfliktus kiszélesedésének – mondta.

Aláhúzta, hogy Németország a lehető leghatározottabban elítéli a Hamász Izrael elleni támadását és tántoríthatatlanul kitart Izrael mellett. Izraelnek jogában áll védekezni a terror ellen, és helyre kell állítani biztonságát – mondta.

II. Abdalláh kijelentette, hogy nem érkezhet több menekült Jordániába és Egyiptomba. A helyzetet a Gázai övezetben és Ciszjordániában kell rendezni, és nem szabad más országokat terhelni vele – mondta az Izraellel szomszédos királyság uralkodója, hozzátéve: a lehető leggyorsabban „gátat kell vetni a konfliktusnak és meg kell védeni az ártatlan polgári lakosságot mindkét oldalon”.

Ezt is szolgálja Olaf Scholz kedden kezdődő izraeli és egyiptomi látogatása, és Jordánia is folyamatosan tárgyal, egyeztet partnereivel – mondta II. Abdalláh, közölve, hogy szerdán a hazájába látogat Joe Biden amerikai elnök.

Ugyanakkor arról is gondolkodni kell, hogy mit lehet tenni hosszabb távon, a konfliktus hevességének enyhítése után. Az biztos, hogy az „erőszak ciklusát” valahogyan meg kell állítani, amihez egy „politikai perspektívára” van szükség, a palesztinoknak, Izraelnek és az arab országoknak közeledniük kell egymáshoz – fejtette ki a jordániai uralkodó.

A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, és több mint 1300 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, kétszáz embert pedig elraboltak és túszként tartanak fogva.

Izrael a támadásra válaszul leállította az övezet villanyáram-, üzemanyag-, élelmiszer- és egy időre a vízellátását is, az izraeli kormány pedig megfogadta, hogy eltörli a Hamászt a Föld színéről.

Ajánljuk még