Percről percre

Még hat napig tarthat a kiemelt árvízi védekezés | Komáromnál tetőzött a Duna | Budapesten nyolcméteres a vízszint | A Lajtán elindult a lassú apadás – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Négy nap, két terrormerénylet Európában – mindkét migránst figyelték a hatóságok, mégis sikerült végrehajtaniuk a gyilkosságokat

| Szerző: hirado.hu
Négy napon belül két terrormerényletet követtek el migránsok Nyugat-Európában, mindketten ismertek voltak a hatóságok előtt, figyelték őket, mégis sikerült végrehajtaniuk a gyilkosságokat – erre hívják fel a figyelmet elemzők. A Migrációkutató Intézet szerint az európai migrációs és menekültügyi rendszer súlyos hiányosságaira mutat rá, hogy például a brüsszeli elkövetőt korábban már kiutasították Belgiumból, de a döntést képtelenek voltak végrehajtani.

Sokkolta Európát 2020 novemberében az a bécsi terrortámadás, amit iszlám fanatikusok követtek el az osztrák főváros legnagyobb zsinagógájánál.

Az emberek a lövöldözéskor fejvesztve menekültek. Négyen meghaltak, többen súlyosan megsebesültek, köztük egy rendőr.  A végül lelőtt támadó nyilvántartott iszlamista szélsőséges volt, a hatóságok jól ismerték.

Szintén régóta megfigyelés alatt állt a Franciaországban pénteken késelő 20 éves csecsen támadó is. Fent volt a radikális iszlamizmussal kapcsolatban állók és a biztonsági kockázatot jelentő emberek megfigyelési listáján.

Vargha Márk, a Migrációkutató Intézet vezető elemzője kifejtette, hogy a múlt pénteki franciaországi késes támadást egy olyan menekült követte el, aki még az orosz–csecsen háborúból menekült ötévesen, és úgy nőtt föl, hogy az édesapja és az egyik bátyja is radikalizálhatta. Az apját a franciák már kiutasították, állítólag most Georgiában tartózkodik, a bátyja pedig börtönben ül azért, mert az Iszlám Államot éltette, és kapcsolatban volt a terrorszervezettel.

„Vérfagyasztó, hogy Franciaországban ez megtörténhet”

– hangsúlyozta az elemző.

A csecsen férfi több embert is megszúrt, egyikük nem élte túl a támadást. A terrorista – szemtanúk szerint – azt kiáltozta, hogy Allah akbar.

Alig három nappal később Brüsszelben is egy olyan migráns követett el terrortámadást, akit jól ismertek a hatóságok.

A 45 éves tunéziai Abdesszamad Lasszúd illegális bevándorlóként érkezett az országba, és bár menekültkérelmét 2019-ben elutasították, továbbra is Belgiumban maradt. Már Tunéziában is többször voltak rendőrségi ügyei, Belgiumban pedig

régóta a hatóságok látókörében volt, köztörvényes bűncselekmények miatt is.

Az, hogy Európában olyan terroristák tudnak merényleteket végrehajtani, akik illegálisan tartózkodnak itt, akikről a hatóságok tudnak, és akiket mégsem sikerül hazaküldeni,

rámutat az európai migrációs és menekültügyi rendszer súlyos hiányosságaira

– erről beszélt az M1-en a Migrációkutató Intézet igazgatója.

Marsai Viktor szerint ezért is nagyon fontos az EU külső határainak védelme. Kiemelte: teljesen abszurd az az elképzelés, hogy több százezer vagy akár milliós tömeget megfelelő biztonsági ellenőrzésnek lehessen alávetni, különösen ha olyan országokból érkeznek, amelyek összeomlottak vagy működésképtelen államok.

„Itt gyakorlatilag a sötétben tapogatóznak a különféle titkosszolgálati szervek,

amikor ezeket az eljárásokat végzik, és minél több eljárást kell indítaniuk, minél többen érkeznek, annál nagyobb a hibalehetőség, és hogyha a megfelelő jogi keretek nem adottak arra, hogy ezeket a személyeket visszatoloncolják az anyaországba, mint ahogy itt is láttuk azt a jelenlegi támadás kapcsán, akkor a hatóságok eszköztelenek az elkövetőkkel szemben” – magyarázta Marsai Viktor.

A Migrációkutató Intézet igazgatója szerint aggasztó, hogy a probléma megoldására az új migrációs és menekültügyi paktum tervezete sem ad választ: ebből ugyanis nem látszik, mitől működne érdemben jobban az európai határvédelem, hogyan sikerülne jobban kiszűrni a szélsőségeseket, és miként lehetne hatékonyabbá tenni a hazatoloncolásokat.

Az Europol által kiadott, terrorista bűncselekményeket elemző jelentés is a probléma súlyosságára hívja fel a figyelmet. Tavaly a tagállamok hat dzsihadista akciót jelentettek, amelyből két támadást sikeresen hajtottak végre, egyet Belgiumban, egyet pedig Franciaországban.

Kiemelt kép: Rendőrautó áll egy lezárt útszakaszon Brüsszel Schaerbeek nevű negyedében, amelynek egyik kávézójában a hatóságok lelőttek egy felfegyverzett tunéziai menedékkérőt 2023. október 17-én (Fotó: MTI/AP/Martin Meissner)

Ajánljuk még