Aktuális

Volt magyar diákok készülnek perelni a román államot

Lengyel államfői kabinetfőnök: A kormányfőjelöltről a parlamenti többség összeállítása után lehet csak dönteni

Ki kell várni, hogy összeálljon a parlamenti többség, mielőtt Andrzej Duda elnök a kormányfőjelölt személyéről döntene – jelentette ki Pawel Szrot lengyel elnöki kabinetfőnök kedden.

Szrot arra válaszolt a PAP hírügynökségnek, hogy Andrzej Duda mikor kezd egyeztetni a vasárnap megválasztott parlamenti pártokkal a új kormány összeállításáról.

A jelenlegi parlament hivatali időszaka november 14-én ér véget – mutatott rá a kabinetfőnök. Hozzátette: betartják az alkotmány szerinti eljárást, azonban az államfőnek „semmit sem kellene túlzottan elsietnie”.

A kormányfőt az elnök a szokásjog szerint a parlamenti többség javaslata alapján jelöli meg, „ehhez viszont meg kell várni, hogy az a többség megalakuljon” – jegyezte meg Szrot.

A hivatalosan meg nem erősített végeredmények szerint a parlamenti választáson a jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak 35,38 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak (KO) pedig 30,70 százalékos a támogatottsága. Bejutott a Lengyel Parasztpártból (PSL) és a Lengyelország 2050 nevű pártból álló ellenzéki tömb, a Harmadik Út is a szavazatok 14,40 százalékával, az Új Baloldal (8,61 százalék), valamint a nemzeti radikális és újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció (7,16 százalék).

Szrot szerint a parlamenti többség megformálása „egy ideig eltart”. Kifejtette: az Új Baloldal a PSL-lel vitatkozik, a PSL pedig nem hivatalosan saját kormányfőjelöltről beszél„ – utalt a kabinetfőnök a választások utáni politikai nyilatkozatokra.

Arra válaszolva, hogy a PiS – amelynek a választási eredmények szerint nincs önálló parlamenti többsége – képes-e kormánykoalíciót alakítani, Szrot kijelentette: ”a politika a valóság azon eleme, amelyben rendszeresen megtörténnek a korábban előreláthatatlan dolgok„.

Mateusz Morawiecki eddigi kormányfő még vasárnap kijelentette: a mennyiben Andrzej Duda megbízza a PiS pártot kormányalakítással, a tömörülés egy stabil kabinet összeállítására fog törekedni. Jan Grabiec, a KO szóvivője viszont hétfőn kijelentette: Andrzej Duda ”arcvesztés nélkül” nem jelölhet kormányfőnek olyan személyt, amely nem a parlamenti többséget képviselné.

Donald Tusk, a KO elnöke kedd délután a közösségi médiában közzétett videóban a választásokat követő „energikus és gyors döntésekre” szólította fel az államfőt.

„A demokratikus pártok győztek, folyamatos kapcsolatban állnak egymással, és készen állnak arra, hogy minden pillanatban átvegyék a felelősséget az ország kormányzásáért” – fogalmazott Tusk.

A lengyel alkotmány szerint az új parlament alakuló ülését az államfőnek a választások napjától harminc napon belül kell összehívnia. Az ülésen lemond az eddigi kormányfő, kabinetje az új kormány beiktatásáig marad hivatalban.

A kormányalakítás során először az államfő jelöli meg a miniszterelnök személyét. Kormányalakítási kudarc esetén a parlamenti alsóház legalább 46 képviselő kezdeményezésére, abszolút többségi szavazással bíz meg valakit a kabinet összeállításával.

Amennyiben ebben a lépésben sem sikerülne kormányt alakítani, majd elnyerni a parlament bizalmát, újból az államfőé a kezdeményezés. Ha az elnök által megbízott kormányfőjelölt és az ő javaslatára az elnök által kinevezett kabinet nem nyeri el a parlament bizalmát, az elnöknek előrehozott választásokat kell elrendelnie.

Kiemelt kép: Szavazó a lengyel parlamenti választásokon Varsóban 2023. október 15-én. A választásokkal egy időben népszavazást is rendeznek az Európai Unió migrációs csomagjáról, az állami vagyon privatizációjáról, a nyugdíjkorhatárról, valamint a fehérorosz határon emelt acélkerítésről (Fotó: MTI/AP/Michal Dyjuk)

Ajánljuk még